A Google a februári frissítéssel javítja a Pixel hangproblémáit

Nagyjából 3 hete írtunk cikket a Pixel hangproblémáiról. A történet röviden annyi, hogy egy Mark Buckman nevű illető már sorra cseréltette garanciával a saját magának és a feleségének vásárol Pixel készülékeket, mert mindegyik hangja elkezdett torzítani. Többen is jelezték, hogy náluk is hasonlóak a tünetek. Ezután a férfi megkereste a Google-t email-ben.

Kissé eltérő válaszokat kapott. A cég-től azt az információt kapta, hogy már dolgoznak az ügy kijavításán, azonban a Google egyik ügyfélszolgálati ügyintézője azt válaszolta neki, hogy a hiba hardveres eredetű, és cserélje ki a készüléket. Mark meg is tette, de a probléma mindig kiújult. Annak ellenére, hogy elméletben fizikai okai vannak a torzításnak, egy felhasználónak sikerült azt kiiktatni egy úgynevezett “főzött” ROM telepítésével.

Lehet gondolni, hogy a Google nem hagyja vagy éppen hagyhatja annyiban az ügyet, hiszen ha egy felhasználónak sikerült, akkor igencsak nagy szégyenfolt lenne, ha ők nem tudnák kijavítani a hibát szoftveresen. A cég nem túl nagy dobra verve valószínűleg korrigálja a hibát a februárban érkező biztonsági frissítés keretében, már ha igazak a hírek. Reménykedjünk, hogy a források nem tévednek!

Íme a videó, amin Mark Buckman bemutatja a hibát:

És egy másik, amelyiken már a “főzött” ROM-mal fut a készülék:

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá