A Sony olyan akksit fejlesztett ki, ami 40%-kal tovább bírja a mostaniaknál

A mobilgyártók egyre jobb és jobb telefonokat adnak ki, szinte hihetetlen ütemben fejlődnek a processzorok, vagy éppen a kijelzők. Van azonban egy terület, ahol már nagyon régóta nem történt komoly előrelépés…

Természetesen az akkumulátorokról van szó. Nem túlzás azt állítani, hogy a mai okostelefonokban használt telepek több, mint 20 éves technológiára épülnek. Ez a hagyományos telefonok korában még nem jelentett gondot, akár hetekig is működtek ezek a készülékek egy töltéssel. A mai okoseszközök azonban már jóval többet fogyasztanak, és sokszor annak is örülhetünk, ha estig kibírja a mobilunk.

Vannak persze próbálkozások a probléma leküzdésére, nagyon jó irány például a töltési idő csökkentése. Némelyik csúcskészüléket 30 perc alatt 75%-ra lehet tölteni, ami valóban kényelmes, de ettől még nem fogja tovább bírni a készülék konnektor nélkül.

sony-logo

A Sony legújabb fejlesztése azonban nagyon biztató. Már régóta dolgoznak egy kén alapú akkumulátoron, amivel korábban akadtak problémák, mostanra azonban ezeket nagyrészt sikerült kiküszöbölni. Az új technológia tehát hamarosan elkészülhet, ami a japán gyártó szerint 40%-os kapacitásnövekedést tesz majd lehetővé. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy egy 4200 mAh-s akksi férne be egy olyan mobilba, amelybe jelenleg csak 3000 mAh-s telep található.

Azt még sajnos nem tudni, hogy mikor kerülnek piacra az első ilyen akksival szerelt mobilok, de reméljük minél hamarabb.

forrás: PhoneArena

Szólj hozzá