Az iPhone 8 OLED kijelzővel érkezik

A The Wall Street Journal megerősítette az előzetes híreszteléseket, miszerint a következő iPhone készülék hajlított OLED kijelzővel fog érkezni. Az idén három készülék lát majd napvilágot, melyből kettő LCD panellel érkezik, és csak egy (az iPhone 8) rendelkezik majd a fent említett kijelzővel.

Megerősítésre került az is, hogy az iPhone valóban száműzte a home gombot is készülékről, az ezzel megoldott feladatokért egy erre dedikált kijelzőrész lesz a felelős. Érdekesség lehet az is, hogy a megszokott lightning csatlakozó helyett C-típusú USB port kerül majd az eszközbe, valamint a vezeték nélküli töltés lehetősége is szóba jöhet.

A hírek szerint kizárólag a már megemlített egyetlen modell kapja meg a vezeték nélküli töltési lehetőséget, a teljes üvegborítást, illetve az OLED panelt. A speciális kialakításnak köszönhetően pedig a készülék nem lesz fizikailag nagyobb, de a kijelző megfelel egy 5,5 col panel felületének. Valószínűleg ők is más képarányt használnak majd az ügy érdekében. Ami külön figyelmet érdemel még, hogy az előlapi kamera teljesen új személetbe helyezi majd a szelfiket a 3D-s fotózási opcióval. Nagyon kíváncsiak vagyunk már a készülékre, hiszen az idei MWC konferencián a többi gyártó is magasra tette a lécet, így nagy elvárásokkal néz szembe az Apple.

Forrás: MacRumors

Szólj hozzá