Brutális árakon árulják az iPhone X-et a nepperek – tanulságos, és őrült sztorik

Sokan kihasználják a készlethiányt, és elképesztő árakon árulják a készüléket. A pofátlanságnak nincs határa, de ez csak a jéghegy csúcsa.

Rengeteg remek sztori látott napvilágot a pénteken megjelent Apple iPhone X-ről, és akad köztük vicces, némelyik pedig egészen zavarba ejtő. A témával kapcsolatban azonban nem lehet megkerülni a nyerészkedőket, hiszen ez szép lassan már üzletággá fejlődik.

A pénteken bemutatott telefont elég drágán mérik, hiszen a kisebb verzió is 370 ezer Ft-ba kerül hivatalosan. Ennek ellenére kis hazánkban is 30 másodperc alatt elfogyott az első készlet, és most tele a fórum a haszonleső emberekkel, akik ráteszik a maguk kis árrését.

Mutatunk pár hirdetést:

Bizony mindenki meg akarja keresni a maga kis 50-100 ezer forintos hasznát a készüléken, és számtalan telefon lett eladó a megjelenés napján. Ha esetleg nem is rögtön, akkor majd egy kicsit csökkentenek az áron, de végül mindannyian eladják a csúcsmobilt, ebben biztosak lehetünk.

Ami szomorúbb, hogy ugyanezt a GSM boltok is megcsinálják. A következő kép egy ilyen bolt webshopjából van, mert bizony ők is betáraztak a profit reményében.

Az Ebay-en vannak durvább dolgok is, hiszen Amerikában akár 6-7 millió forintot is elkérnek egy iPhone készülékért, de szerencsére azért ott is találni “kedvezőbb” ajánlatokat is.

Mindenhol hatalmas sorokban kígyóztak az emberek a megjelenés reggelén, hogy elsők között juthassanak hozzá a készülékhez.

Rengeteg hír kering a neten, van aki 6 napot állt sorba a telefonért, de akad olyan is, aki pénzért vállalt sorban állást, vagy éppenséggel lemaradt a készülékről, és a helyben árusító nepperektől szerezte be a telefont. Ezt sokan megtehették, hiszen rengetegen a profit reményében vásárolták meg az iPhone X-et, és utána a bolt előtt árulták, természetesen busás haszonnal.

Volt, aki egyébként elég nagyban játszott a vásárlók idegeivel:

Joggal kérdezhetnénk, hogy ki is a hibás. Aki nyerészkedik, vagy aki képes 50-100 ezret, vagy akár még többet is kifizetni azért, hogy néhány héttel hamarabb tudja nyomkodni a készüléket. Sajnos azonban biztosak lehetünk benne, hogy amíg van kereslet egy termékre, illetve a készletek is ilyen mértékben korlátozottak, addig a keselyűk bizony ott fognak körözni, és megszedik magukat a fanatikusokon.

Volt olyan jó képességű versenyző is, aki két napot állt sorba a készülékért, de mire eljött a nagy pillanat, elfogyott a pénze. A sok várakozó miatt sorszámokat osztottak ki, hogy ne szabaduljon el a káosz ha eljön a nyitás ideje, ám emberünk unalmában elnézett a közeli kaszinóba, hogy gyorsabban teljen az idő. Bizony, a végkifejlet nem lett happy end, és elúszott a telefon ára.

Annak ellenére, hogy külső szemlélőként nagyon jól lehet szórakozni ezeken a történeteken, azért reméljük valamennyire tanulságos is a dolog, és olvasóink nagy ívben elkerülik a haszonlesőket, és inkább kivárják azt a pár hetet, amennyiben erre a készülékre vágynak.

techlabor.hu

Szólj hozzá