Elég buta a Samsung Galaxy S8 arcfelismerője

Többen kifogásolták, hogy a hátlapon az ujjlenyomat-olvasó nem középre került, ezért nem lesz túl kényelmes használni. Sebaj, kaptunk két másik személyre szabott feloldási módszert, név szerint az íriszszkennert és az arcfelismerőt. Ez utóbbi azonban nem bizonyul túl hatékonynak.

Azért is furcsa, hogy nem sikerült túl jól a funkció, mert egyáltalán nem új keletű, rengeteg telefon rendelkezik vele, így elvárhatnánk hogy egy ilyen árú csúcskészülék fejlettebb technológiával rendelkezzen. Íme a videó, ahol átverik a az arcfelismerőt:

Láthatjuk, hogy nem igazán volt nehéz dolga a kísérletezőnek, hiszen csak egy másik telefont tett a kamera elé, amelyen a tulajdonos arcképe volt látható. Reméljük, hogy a későbbi frissítésekkel majd javítanak az egyelőre eléggé gyerekcipőben járó funkción. Sajnos a pislogásos verzió is hasonlóan “eredményes”, ott annyival nehezebb dolgunk van, hogy két képet kell mutatnunk neki.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá