Friss infók érkeztek a Galaxy Note 8-ról

Ha minden igaz, nemsokára már kis hazánkba is megérkezik a Samsung Galaxy S8. Ezzel egy időben már el is kezdtek terjedni a pletykák a Samsung idei másik csúcskészülékéről – a Galaxy Note 8-ról – is, mely az év második felében debütál majd. 

Friss jelentések szerint a Galaxy Note 8 duál kamerával érkezik majd. Ha minden igaz, az egyik szenzor 12 MP-es széles látószögű, a másik pedig 13 MP-es lesz, mely alkalmas lesz a 3x-os optikai zoom-olásra a telefotó lencsének köszönhetően. Ez elég érdekes párosítás, hiszen eddig ilyen felbontású párost még nem nagyon láthattunk. Külön örvendetes hír, hogy mindkét kamera optikai képstabilizátort kap. A duál kamera ötlete felmerül a Galaxy S8 esetében is, de nem valósult meg végül. Állítólagos prototípusok képei is felmerültek, mint például az alábbi:

Természetesen a Note szériához híven itt is nagy lesz a képernyő, konkrétan 6,4 colos, ami nem tűnik túl nagy növekedésnek a Galaxy S8 Plus megjelenítőjéhez hasonlítva. A felbontás elviekben marad a QHD+, ami többeket elszomorít ugyan, de valljuk be, hogy sok hátrányát nem nagyon fogjuk érezni, maximum VR-nál. Processzor tekintetében sem várható előrelépés, ugyanúgy a Snapdragon 835, vagy az Exynos 8895 dolgozik majd a házban.

Forrás: 9to5Google

Szólj hozzá