Hatalmas a kereslet a Huawei Mate 10 Pro-ra

Úgy tűnik a bemutatón meggyőzte a potenciális vásárlókat a Huawei, hiszen rekordokat döntöget a Mate széria legújabb készüléke, ami nem is csoda, mivel remekül sikerült.

Németországban mutatta be október 16-án a Huawei a Mate 10 Pro-t, és már akkor is látszott, hogy nagyon sikeres lehet a phablet. Annak ellenére, hogy a piacon olyan komoly szereplőkkel kell megküzdenie, mint a Note 8 vagy az iPhone X, nagyon jól sikerült a megjelenés.

A gyártó elárulta, hogy a Mate 10 Pro lett az eddigi leggyorsabban fogyó mobiljuk Nyugat-Európában, és minden előzetes várakozást felülmúltak az eredmények. Ezen kívül a nemzetközi előrendelések is meghaladták az előzetesen megbecsült mennyiséget, így nagyon elégedettek a Huawei-nél.

A Mate 10 Pro egyébként nagyon jól sikerült, hiszen a saját gyártású Kirin 970 processzor hajtja, nagyon vékony kávákkal rendelkezik, emellett szuper kamerát és vízállóságot is kapott. Az első vélemények is nagyon pozitívak, és már mi is leteszteltük, amit itt tekinthettek meg:

Forrás: Androidauthority

Szólj hozzá