Hatalmas, valódi LED TV-t mutatott be a Sony

Szinte minden gyártó dolgozik az utóbbi időben valódi LED TV-in, és a Sony most a Last Vegas-i NAB Show keretein belül mutatta be a hatalmas, 440 colos kijelzőjét.

Már írtunk róla hamarabb is, miszerint a Samsung és az LG is hatalmas jövőt lát az igazi LED TV-kben, ahol minden egyes képpont külön szabályozható LED-ből áll. Ez azért is jó, mert egymástól függően akár ki is kapcsolhatóak, így tökéletes fekete, és ezzel együtt kontrasztos kép érhető el.

A Sony ezt az eljárást Crystal LED technológiának nevezi, és már korábban is bemutatott egy 100 colos Full HD-s változatot, és egy nagyobb 4K-s kijelzőt is ezzel a megoldással.

Most újabb modellt láthattak a rendezvényre kilátogatók, méghozzá egy 440 colos kijelzővel rendelkezőt. Zz hatalmas, hiszen kb. 1118 cm-s képátlónak felel meg, ami már mozi szint. A készülék 8K felbontással bír, és az 1000 nites fényerő sem okoz neki gondot.

Az ottani beszámolók szerint nagyon jó képet produkált, bár a mozgásmegjelenítés messze nem volt tökéletes.  Mindazonáltal jó lenne már, ha egy barátibb, otthoni felhasználásra szánt méretben is prezentálná az egyik gyártó ezt a technológiát, mert eddig mindenki csak hatalmas kijelzőkben szemléltette ezt.

Forrás: Prohardver

Szólj hozzá