Megint felsült a Face ID

Érdekes történet járja be az internetet, miszerint megint gond akadt az Apple új azonosításra szolgáló rendszerével, és ez is azt igazolja, hogy messze nem annyira megbízható, mint ahogy azt ígérték.

Azt nem vonjuk kétségbe, hogy az iPhone X egy remek készülék lett, viszont az egyik legjobban reklámozott újítása – ami ráadásul a biztonságot szolgálná – nem igazán úgy működik, ahogyan kéne. Sokan próbálják ezt kijátszani, de jelen esetben erről szó sincs. Kínában történt az eset, ahol egy Yan nevű hölgy arra lett figyelmes, hogy a telefonját az egyik alkalmazottja minden esetben fel tudja oldani a Face ID használatával.

Ezt természetesen bejelentette az Apple supportnak, ám ott nem igazán hittek neki, így fogta a beosztottját, és elmentek az egyik közeli Apple Shop-ba. Itt rögtön bebizonyította az igazát, ezért visszakapta a telefon árát, és abból rögtön egy új készüléket vásárolt. Mint kiderült, nem igazán lépett előre, mivel az új példány ugyanúgy azonosította a másik hölgyet, és minden esetben feloldódott.

Azt nem lehet tudni, hogy esetleg szériahiba lenne, vagy tényleg meg lehet téveszteni a kamerát bizonyos hasonlóságokkal, de úgy tűnik nem véletlenül szeretné sok tulaj az ujjlenyomat-olvasó általi azonosítást visszakapni.

Forrás: Phonearena

Szólj hozzá