Mégis lesz Carl Zeiss optika a Nokiákban?

Nemrég írtuk meg, hogy a Nokia nem használ többé Carl Zeiss optikákat a telefonjaiban. Most azonban kiderült, hogy ez csak egy nagy félreértés volt, ezért a finn gyártő tisztázta a helyzetet.

A cég a Twitteren kapta a kérdést, hogy használják-e még a PureView technológiát és a Carl Zeiss lencséket. Mindkettőre nemleges választ adtak. Még a nagy Nokia rajongók közül is sokaknak lefelé görbült a szájszéle, azonban – mint kiderült – a vállalat csak a már meglévő modellekre értette a választ, és most hozzátették, hogy ez nem azt jelenti, hogy a következőkben nem fogják használni őket.

Egészen pontosan úgy szólt a tweet, hogy: “A jelenlegi mobiljaink nem használnak Carl Zeiss optikát, erre utalt a korábbi tweet. Érdemes lesz figyelni az további bejelentéseket.” Ezzel azért érdemes óvatosnak lenni, hiszen nem azt mondták, hogy lesz, hanem azt, hogy nem mondják azt, hogy nem lesz. Még az is lehet, hogy egy teljesen új technológiát vezetnek majd be. Egyelőre nem szivárgott még ki semmi pontos, de azért már ennek is örülhetnek a Nokia fanok.

Forrás: Twitter(Nokia)

Szólj hozzá