Mégsem lesz iPhone 7S, más néven jönnek az új Apple telefonok

A várakozásokkal ellentétben úgy tűnik, hogy az Apple mégsem az iPhone 7S szériát mutatja be szeptember 12-én. Ennek ellenére nem kell megijedni, mert érkeznek az új készülékeik.

Egy bizonyos Seth Weintraub újságírótól indult el a pletyka, miszerint nem az fog történni az Apple bemutatóján, amire mindenki számít. Sethnek lehetősége volt privát beszélgetésekbe elegyedni nagyobb cégekkel az IFA kiállításon, akik iPhone tokokat gyártanak. Mivel közel a megjelenés, már javában gördülnek le a szalagról az új készülékekhez való tartozékok. Ahogy ez lenni szokott, a csomagoláson muszáj feltüntetniük a nevet, melyhez a tartozékok készülnek.

Két gyártó is megsúgta az úriembernek, hogy már tudják a következő széria nevét, és az nem iPhone 7S lesz. Állításuk szerint iPhone 8 és iPhone 8 Plus néven érkeznek majd az új mobilok 12-én, a keret nélküli változat pedig az iPhone Edition nevet kapja majd.

Egyelőre azért érdemes fenntartásokkal kezelni a hírt, hiszen fura lenne, ha az Apple pont most változtatna a már jól bevált szokáson, és kihagyná az iPhone 7s elnevezést. Főleg hogy a széria nem is lesz számottevően eltérő az előző évben kiadott készülékektől, inkább csak a szokásos gyorsulás, és kisebb újítások várhatóak. Külsőre is kaphat egy kis ráncfelvarrást a készülék, hiszen visszatérnek az üveggel bevont hátsó részhez.

Forrás: Appleblog

Szólj hozzá