Milliárdokat érő hibát vétett a Samsung

Tavaly nyár elején indított pert a Huawei a Samsung ellen szabadalomsértés miatt, most a shenzeni Középfokú Népi Bíróság a felperes javára döntött. A Samsung három leányvállalatának (a Samsung China Investment-nek, és a Samsung Electronics két egységének) kell kártérítést fizetnie.

A Samsungnak 80 millió jüant, azaz majdnem 3,3 milliárd forintnak megfelelő kártérítést köteles fizetni a Huawei számára a kínai bíróság döntése alapján. A Huawei szellemi jogtulajdonsértés miatt perelte a Samsung-ot, miszerint a felhasználó felület több elemét is lemásolták, többek között a widget dizájnokat és menü elemeket. Közel 20 különböző szabadalomsértő készülék miatt indítottak pert amibe a Galaxy S7, Galaxy S7 Edge és a Galaxy J5 is beletartozik.

A Huawei a telefonos hálózatokkal kapcsolatos szabadalmakért is perel, de erről még nem döntött a bíróság.  Nem az első eset, hogy a két cég jogi útra terel nézeteltéréseket, ugyanis a Samsung júliusban visszatámadott azzal a váddal, hogy a Huawei sértett meg szabadalmi jogokat a Mate 8 és a Honor telefonokkal. Nem új keletű dolog, hogy a nagy mobilgyártók egymástól “veszik” az új ötleteket (,hiszen folyamatosan dolgoznak a jobbnál jobb megoldásokon, szebb kijelzőkön), és igyekeznek a maguk képére formálni, de ilyenkor egy peren kívüli megállapodást szoktak kötni. Jelen esetben nem így történt, de reméljük ezekből tanul majd mindkét cég.

Forrás: 24

Szólj hozzá