Minden, amit eddig az LG G6-ról tudhatunk

Az LG G6 az egyik legnagyobb konkurencia a Samsung Galaxy S8 számára. Nem csoda tehát, hogy rengeteg pletykát hallhatunk róla. Összegyűjtöttük, hogy mit várhatunk az MWC-n bemutatkozó zászlóshajóról.

Felépítés

Az már szinte biztosra vehető, hogy az LG elhagyja a G5-ben debütáló moduláris rendszert. Nagy csalódás volt ez mindenkinek, ezért inkább nem folytatják, talán ez a legjobb döntés. Viszont bevezetik a folyadékhűtést, aminek hála 15%-kal megnő a hőtűrési képessége a többi telefonhoz képest. Figyelnek rá, hogy nehogy hasonló hibába essenek, mint a Samsung a Note 7-tel. Sajnos nem lesz kivehető az akksi sem, valószínűleg a vízállóság érdekében.

Dizájn

Sok képet láthattunk már a lehetséges kinézetről. Dizájn tekintetében leginkább azonosak az infók, ami viszont sok helyen eltér, az a hátlap. A keret szinte biztosan alumíniumból lesz, de a hátsó takaróelem néhány forrás szerint üveg borítást kap, ami hasonló kinézetet kölcsönöz neki, mint az iPhone 7 JetBlack-nek. Mások szerint pedig ugyanúgy fémből lesz ez is. Utóbbi egyébként nem tenne túl jót a vezeték nélküli töltés lehetőségének, amit viszont mindenki váltig állít, hogy kap a készülék. Nagy egyetértés van abban, hogy dupla lencsés kamerarendszerrel jön a mobil, illetve hogy az ujjlenyomat-olvasó ezek alatt kap majd helyet.

Kijelző

A legutóbbi információk szerint változik a képarány. Elhagyva a 16:9-et, bevezetik a 18:9-et (ami ugye 2:1-es arány). Erre azért van szükség, mert a képernyő sokkal inkább kihasználja a rendelkezésére álló helyet, vékonyabbak lesznek a keretek. Az 5.7 colos panel felbontása várhatóan 2880 x 1440 pixel lesz. A QHD+ megjelenítő egyébként sík felületű lesz néhány korábbi hírrel ellentétben.

Hardver

Mint már arról sok szó esett régebbi cikkekben, a Samsung jóformán lefoglalta a Qualcomm minden egyes Snapdragon 835 processzorát. A megegyezés is az volt a két cég között, hogy az új lapkakészlet a Galaxy S8-ban debütál majd. Ez a Samsungon kívül mindenkinek nagyon rossz hír, hiszen a cég bejelentette, hogy az MWC-n nem is kerül bemutatásra az új zászlóshajó. Ennek hatására két választása van a többi gyártónak. Vagy várnak, vagy egy régebbi processzorral szerelik a készülékeket. Az LG az utóbbit választhatja. Nagy valószínűséggel az LG G6 Snapdragon 821-gyel érkezik, és 6 vagy 8 GB RAM-ot kaphat. Szerencsére a 3,5mm-es Jack aljzat nem marad ki, továbbá USB-C portot is kapunk.

Kamera

Ahogy feljebb említettem, mindenképpen dupla lencsés kamerarendszert kap a G6. Valószínűleg továbbfejlesztik a G5-ben és V20-ban jól ismert tecnológiát. (Az egyik szenzor 8 MP-es széles látószögű, a másik pedig 16 MP-es.) Szelfikamera területén valószínűleg túl nagy újítás nem lesz, de ki tudja, hátha meglepnek minket valamivel.

Szoftver

Természetesen elvárható, hogy a G6 is Android 7.0 Nougat-tal érkezzen. Ha igazak a pletykák, ellátják majd egy saját mobilfizető alkalmazással is, minden bizonnyal az Apple Pay és a Samsung Pay mintájára. Továbbá azt is lehetett hallani, hogy az új zászlóshajó lesz az első olyan androidos, nem Google által fejlesztett készülék, ami megkapja a Google Asszisztenst.

Árazás, megjelenés

A csúcskészüléket várhatóan az MWC-n mutatják majd be február 26-án, és márciusra már a polcokon is lesz. Az LG mindig is igyekezett olcsóbb lenni, mint a Samsung. A G6 árát nagyjából 650-700$ (kb. 190-210.000 Ft) közé saccolják, ami szerintem egy reális megítélés.

Nagyon kíváncsiak leszünk, hiszen az LG G6 lehet a Galaxy S8 egyik legnagyobb konkurense. Ha ügyesek, sok vásárlót elcsábíthatnak az időhúzó stratégiát követő Samsungtól.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá