Sky Force Reloaded játék teszt

Kipróbáltuk a 2014-ben kiadott Sky Force idei, frissített verzióját. A koncepció nem sokat változott, pörgős, pattogós játék, erős addikcióval. Annyi mindenre kell figyelned, hogy közben néha még levegőt venni is elfelejtesz. Lássuk milyen lett a Sky Force Reloaded!

A játék gyönyörű grafikával érkezett, csilli-villi, minden él, mozog, sőt robban, és tutira lő rád. A játék menüje gyors, nem kell hosszú perceket várni hogy betöltsön, vagy hogy egy menüvel beljebb lépj. Alapvetően 8 pálya van, de ez ne tévesszen meg… Amikor örülsz hogy nagy nehezen sikerült túlélned (végig vinned) a pályát, kiderül, hogy az még csak a normál szint volt, és van egy nehezített (Hard) verziója. És ha azt is nagy nehezen végig vitted, akkor lesz még egy elmebeteg (Insane) mód is. Ahhoz, hogy felold a következő szintet, három elvárásnak megfelelően kell teljesítened az adott fokozatot: pusztítsd el az ellenfelek 100%-át, ments ki minden embert, és ne érjen egyetlen találat sem. Nos, minden, de tényleg minden irányból lőnek rád, és közben arra kell figyelned hogy elég ideig dekkolj egy kis bábú fölött hogy felvedd, illetve oda érj mindenhova, és még ugrálj is el a skulók elől. Természetesen közben össze kell szedned a csillagokat is, hogy tudj miből fejleszteni. A végére már majdnem a rakétákat is gyűjtöttem, nehogy lemaradjak valami nyereményről.

Screenshot_20160608-090540

Mindezt egy űrhajóban, ami olyan gyors, mint egy szöcske. A csillagközi verdát természetesen lehet fejleszteni. Olyan, mint egy brutál batmobil. Szinte minden részén van valami rakéta, amelyet a játék során szerzett csillagokból tudunk fejleszteni. Lézernyalábok, rakéták, erőpajzs amiket aktiválni tudunk, természetesen kemény csillagokért cserébe. Itt lép be a játékon belüli vásárlás, ahol jó magyar forintért vehetünk extra csillagokat, hogy gyorsabban haladjon a fejlesztés. Az extrák 0.99 dollártól 1.99 dollárig terjednek, amit érdekesen 340 forintra kerekít a rendszer. A pályák során alkatrészeket gyűjthetünk, amelyekkel újabb űrhajókat rakhatunk össze, amik különböző tulajdonsággal bírnak (nagyobb sebzés, több élet, megnövelt gyorsaság).

Screenshot_20160608-090528

Nem könnyű az hét szentség, de gyanítom ettől lesz olyan addiktív. Egy igazi farmolós játék, ahol egy-egy pályát nagyon sokszor kell végig csinálni, hogy csillagokat gyűjts, amivel tunningolhatod az égi szekered. Aztán azt veszed észre, hogy már úgy futsz el a hőkövető rakéták elől, mint Gareth Bale a 2014-es spanyol kupa döntőben. Aztán persze szép lassan szembesülsz vele, hogy a fejlődéseddel párhuzamosan az ellenfelek is egyre erősebbek, tehát végül is mindig ugyanabban a helyzetben toporogsz, küzdesz, szenvedsz.

Ezeket leszámítva a játék tényleg szép, kellemes a játékmenet, és kegyetlenül rá lehet kattanni.

Ingyen letölthetitek a Google Play Áruházból.

forrás: Google Play

Szólj hozzá