Teljesítménynövelt játékmód lesz a Windows 10-ben

A Windows 10 fejlesztői verziójába nemsokára belekerül a funkció – jelentették egyes források.  A Microsoft meg is erősítette a hírt. Minden bizonnyal a tesztüzem után a hétköznapi felhasználók is élhetnek majd a remek lehetőségekkel, amit a “Game Mode” rejt majd.

Az opció maximalizálni fogja a teljesítményt, hogy zökkenőmentesen fussanak a leginkább hardverigényes játékok is. Sok játékhasználó találkozott a problémával, hogy manuálisan kell leállítani néhány feleslegesen futó folyamatot, hogy további erőforrásokhoz jussanak. A frissítés után a rendszer megteszi ezt helyettünk, és a késleltethető teljesítményigényes folyamatokat későbbre időzíti.

A Microsoft vélhetőleg azért fejleszti a funkciót, mert sok kritikát kapott, amiért nem támogatja eléggé a játékélményt. Remek segítség lesz az újdonság a kevesebb pénzzel rendelkező gamereknek, vagy éppen a streamelő játékosoknak, akiknek a megosztás miatt mérsékelniük kell a grafikus beállításaikat.

Forrás: PCWorld

Szólj hozzá