Tesztelték a Samsung Galaxy J3 (2017)-et

Amint megszokhattuk, a Samsung az A, a C és a J szériás telefonjainál évente új tagot mutat be, és ezeket az évszám jelölésével különbözteti meg. Most a Galaxy J sorozat egyik új tagja, a J3 (2017) tűnt fel a Geekbench tesztprogram adatbáziságan.

samsung-galaxy-j3-2017-benchmark

Ez lesz a J3 harmadik kiadása, de talán most fejlődik a legtöbbet az eddigiekhez képest, bár a konkurenseket látva ez a minimum, amit a Samsungnak meg kellett lépni. A készülék 5 colos AMOLED kijelzővel fog debütálni, mégpedig HD felbontással, bár a pletykák szerint lesz külön a kínai piacra szánt változat is, ami FHD panellel lesz szerelve. Ami a legörvendetesebb változás lehet, hogy végre elhagyják a sokak által szidott Spreadtrum chipseteket, és egy Qualcomm lapkát építenek bele, egészen pontosan a Snapdragon 430-at, ami egy 4 magos, 1,4 GHz-es processzort rejt.

galaxy-j3-2017

A rendszermemóriában is történt fejlődés, felhagynak a régóta alkalmazott 1,5 GB RAM-mal, és végre 2 GB-ot adnak, ami már szinte a belépőszinten is elvárt mennyiség. Tárhely terén 16 GB jut, ami valószínűleg bővíthető lesz. Akkumulátorból 2600 mAh-ról szólnak a pletykák, és szinte biztos, hogy Android 6.0.1 Marshmallow szoftverrel fog jönni az újdonság. Kamerákról, árakról és a megjelenés idejéről még sajnos nem tudunk semmit.

Burján Péter

Szólj hozzá