Új információk láttak napvilágot az LG G6-ról

Már csak egy hónap van hátra a mobiltelefon-ipar legnagyobb rendezvényéig, az MWC-ig, ahol többek között az LG G6 is debütál majd. Elméletben már valós képeket is láthattunk róla – pontosabban a felső részéről -, azonban specifikáció terén még nem vagyunk ilyen sok információval ellátva.

A CNET értesülései szerint az LG most arra összpontosít, hogy még a Samsung előtt elérhetővé tegye a felhasználók számára az új zászlóshajóját. Ez azért lenne igazán fontos nekik, mert mint már írtunk is, a Samsung keresztbe tett a többi gyártónak – azok közül is leginkább az LG-nek -, hiszen igyekezett mindenki a Snapdragon 835 lapkakészlettel megjelentetni az új készülékét, azonban a Qualcomm és a Samsung együttműködése révén a Galaxy S8 lesz az első mobil, amiben a fent említett processzor debütálhat. Ennek hatására két választásuk lehet. Az egyik az, hogy szépen kivárják a sorukat, vagy a másik opció útjára lépnek, és előbb jelentetik meg a modelljeiket, de akkor csak a Snapdragon 821-gyel.

Az LG az utóbbit választotta. Arra számítanak, hogy ha gyorsan cselekednek az MWC után, sok felhasználót tudnak majd elcsábítani a Galaxy S8-ra várakozók soraiból. A források szerint a G6 vízálló lesz, de a pontos szabványról még nincsen információnk. Továbbá ha minden igaz, a Google Pixel után elsőként kaphat Google asszisztenst, ami sokak számára vonzó lehet. Bővebb információt Február 26-án kaphatunk a neves rendezvényen.

Forrás: Droid-Life

Szólj hozzá