2027-ben debütál az iPhone 20

Az iPhone 2027-ben ünnepli 20. évfordulóját, az Apple pedig a jelek szerint egy merész áttervezéssel és névváltoztatással készül az alkalomra. Egy új jelentés azt állítja, hogy a cég kihagyhatja az iPhone 19-et, és egyből az iPhone 20 titulust adja majd a jubileumi szériának.

Az Omdia értesülései szerint az Apple az iPhone X 2017-es bemutatójához hasonló stratégia megvalósítására készül. Ahogyan akkor a 10. évfordulóra kihagyták a 9-es számot, úgy 2027-ben a 19-est fogják átugorni, és iPhone 20 néven dobják majd piacra az akkor esedékes zászlóshajókat. Az iPhone X annak idején az első jelentős dizájnváltást hozta el a szérián belül, amelynek nyomai egyébként a mai napig láthatók az almás készülékeken.

Az iPhone 20 várhatóan újabb fordulópont lesz, már ami a formatervet illeti. Korábbi jelentések szerint a készülékek keret nélküli kijelzőpanelt kaphatnak, amely a lejtős vonalakkal kombinálva szemből nézve egyetlen üvegdarab benyomását keltheti. A friss jelentés azt is megemlíti, hogy az Apple jövőre kihagyhatja az alap iPhone 18 modellt, és helyette csak Air és Pro változatokat kínálhat a várva várt iPhone Fold mellett. Ennek mondjuk némileg ellentmond, hogy az Air modell állítólag pocsékul teljesít az eladások szempontjából, eléggé valószínűtlen, hogy bármilyen folytatást is kapna.

A 2027-es év ütemterve a jelentés szerint a következőképpen alakulhat: az év első felében érkezik az alap iPhone 20 és egy megfizethetőbb iPhone 18e modell. Ezt követően ősszel, egy külön eseményen mutatják be az áttervezett iPhone 20 Pro, Air és Fold 2 modelleket. Nyilván érdemes ezeket az információkat és értesüléseket fenntartásokkal kezelni, hiszen ezek a dátumok még odébb vannak, és az Apple fejesei addig még többször is meggondolhatják magukat.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá