Tanúsítványt kaptak az új Honor csúcsmobilok, egyúttal kiderültek a jellemzőik is

Április 15-én be fogják mutatni az új Honor csúcstelefonokat, összesen kettőre számítunk, amelyek a Honor 30 és a Honor 30 Pro névre hallgathatnak. A készülékek feltűntek a kínai telekommunikációs hivatal, vagyis a TENAA adatbázisában, mivel már megkapták a forgalomba helyezéshez szükséges engedélyeket, egyúttal a telefonok főbb jellemzői is nyilvánosságra kerültek, ám egyelőre képek nélkül. 

A két telefon nagyjából megegyező hardverrel fog debütálni, viszont azért lesznek különbségek is, példának okáért a Pro változaton lévő 50 megapixeles képrögzítő modul. Az alapmodell “csak” 40 megapixeles egységet fog kapni, viszont mindketten 32 megapixeles előlapi érzékelővel igyekeznek majd szelfire csábítani a jövendőbeli tulajdonosokat. A Honor 30 Pro borítása egy Kirin 990 5G lapkakészletet fog magában rejteni, ezt a tényt egyébként korábbi benchmark eredmények is megerősítették. Korábbi hírek szerint a Honor 30 burkolata alatt egy eddig be nem mutatott chipset teljesíthet szolgálatot, mégpedig a Kirin 985, ám mióta nyilvánosságra került a két telefon processzorának órajele – amelyek egyeznek -,  a 100 dolláros kérdés az, vajon miben fog különbözni a két konstrukció?

Állítólag ilyen lesz a Honor 30 Pro kamerarendszere

A TENAA listázása szerint a telefonoknak a megjelenítője is meg fog egyezni, a mobilok 5,7 hüvelykes OLED panelt kapnak majd, amelyeken Full HD+ felbontásban jelennek meg a tartalmak. A készülékek belsejében 3900 mAh kapacitású akkumulátorok őrzik a működéshez elengedhetetlen elektronokat. Mindegyik okostelefon támogatni fogja az 5G hálózatokat. A Honor 30 8 GB RAM-mal és kiszereléstől függően 128 vagy 256 GB belső tárhellyel lesz kapható, míg a Pro variáns elérhető lesz 8, de akár 12 GB RAM-mal is, a háttértár lehetőségek pedig teljesen meg fognak egyezni. Az elkövetkezendő napokban a kínai telekommunikációs iroda vélhetőn közzéteszi a mobilokat ábrázoló képeket is. Egyelőre nem ismert a mobilok várható ára, mint ahogyan a forgalmazásban résztvevő piacokról sem pletykálnak, de holnap ezekről a fontos adatokról is hallani fogunk.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá