Ross Young neve onnan lehet, ismerős, hogy ő a vezérigazgatója a Display Supply Chain Consultants nevű cégnek, és komoly rálátása van olyan dolgokra, mint a különböző gyártási folyamatok, az alkatrész ellátás, és más hasonló témakörök, amelyeknek fontos jelentősége van a mobilos világban. Mondhatni tehát, hogy az úriember kellően kompetens ahhoz, hogy jósolni tudjon még be sem mutatott okostelefonokat illetően, és ezúttal a Samsung Galaxy Note 20 modellek kerültek terítékre.
Korábban arról lehetett hallani, hogy összesen három modell kerül majd a boltok polcaira, ezek közül egy lett volna az alapmodell, aztán lett volna még egy Plus, valamint egy Ultra variáns, nos a jeles elemző szerint utóbbi sosem fog megtörténni, csak az előbbi két modell lesz majd kapható. A Samsung Galaxy Note 20 + lesz a legerősebb verzió, 6,87 colos megjelenítője valamivel nagyobb lesz, mint az elődé, viszont a képpontsűrűség ugyanaz lesz, köszönhetően a 1440p+ felbontásnak. A másik újdonság a 120 Hz-es megjelenítés, ami elvileg energiatakarékosabb lesz, az állítóható képfrissítés miatt, bár nem tudni egyelőre, az új panel ezen tulajdonsága miben fog különbözni a mostani zászlóshajók automatikus üzemmódjától, ami 60 Hz-re csökkenti a frissítési gyakoriságot, amikor szükséges.
Note 20+ Display Leak
Note 20+ will grow from 6.8" to 6.87", resolution will increase to 3096 x 1444 resulting in a 497 PPI, 19.3:9 aspect ratio. It will also have 120Hz refresh with LTPO, lowest power implementation of 120Hz due to variable refresh. #GalaxyNote20+— Ross Young (@DSCCRoss) May 11, 2020
A Samsung Galaxy Note 20, tehát az alapmodell 6,42 colos képernyővel kerül majd forgalomba, a felbontás pedig Full HD+ lesz, és talán megkapja a 120 Hz-es képfrissítést, tehát az új funkció nem feltétlenül a Plus variánsé lesz kizárólagosan, bár azóta az úr frissítette tweetjét, és úgy véli, a 60 Hz lehet megmarad az alapmodell esetében. Majd kiderül, mi erre ennyit mondunk. Az előlapon feszítő OLED panelre visszatérve, azt állítólag LTPO technológia révén fogják legyártani, ami a gyakorlatban 5-15 százalékos csökkenést jelent energiafogyasztásban, az LTPS megjelenítőkhöz képes. Ezt a megoldást először az Apple Watch Series 4 okosórán láthattuk először, Samsung termékek esetében pedig a Galaxy Watch Active 2 kijelzőjén alkalmazták elsőként. Egy másik népszerű, és korábban számtalanszor megbízhatónak bizonyuló szivárogtató Ice Universe szintén posztolt ezekkel az infókkal kapcsolatban és csak megerősíteni tudta Young állításit. Ez persze nem jelenti, hogy minden fentebb olvasható állítás igaz a Samsung Galaxy Note 20 készülékekkel kapcsolatban, de valószínűleg nem alaptalanok a feltételezések, habár a teljes igazságot csak akkor tudjuk meg, amikor augusztusban bemutatják az újdonságokat.
Forrás: GSMArena