A Samsung gyárthatja az AMD és a Qualcomm 3 nanométeres chipjeit

Már lehet egy ideje hallani, hogy az AMD és a Samsung közösen egy olyan okostelefonokban szánt grafikus gyorsító fejlesztésén dolgoznak, ami még a sugárkövetést is támogatni fogja, és a telefonos játékok egy új világra elő nyithatja meg a kaput – mondhatjuk minden túlzás nélkül. A koreai gyártó partnere eddig a TSMC-re támaszkodott, ha alkatrész előállításról volt szó, gondolunk itt elsősorban a különböző lapkákra, mivel nekik nincsenek saját gyártósoraik – még. A legújabb hírek szerint a két cég partneri viszonyának fogaskerekei közé homokszemek kerültek, így a jövőben a Samsung lesz a gyártásért felelős üzletfél is.

A TSMC oldalán felmerülő problémák miatt az AMD a jövőben a Samsung Foundries segítségét fogja igénybe venni ahhoz, hogy legyártassa 3 nanométeres chipjeit és egyéb összetevőit. A probléma lényegében az, hogy a tajvani lapkagyártó a hírek szerint a 3 nanométeres kapacitás nagy részét az Apple számára különítette el, emiatt az AMD kénytelen volt más alternatívák után nézni, ami jelenleg kizárólag a Samsung lehet. Nem csupán az AMD lesz az egyetlen nagy jövőbeni partner, állítólag a Qualcomm is náluk fog gyártatni 3 nanométeres chipeket, bár eltérő források szerint a sárkányos cég mégis inkább az Intelhez fordul segítségért.

Akárcsak tajvani riválisa, a Samsung is 2022-ben kezdi meg a 3 nanométeres csíkszélességű lapkák tömeggyártását. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen chipek készülnek majd, de nagy valószínűséggel a Qualcomm Snapdragon 898 vagy Snapdragon 8 Gen 1 – még nem ismert a végleges neve -, folytatása is köztük lesz. Az AMD jövőbeli Ryzen processzorai és Radeon grafikus kártyái szintén a Samsungnak köszönhetően gördülhetnek le a gyártósorról.

Eddig a Samsung gyártási node-jai elmaradtak a TSMC hasonló specifikációjú node-jaitól ami a TSMC és a Samsung között lévő piaci részesedésben tetten érhető különbségen is meglátszik, mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy a koreai vállalat az utóbbi időben némileg felzárkózott. A Samsung Foundries számára hatalmas lendületet jelenthetnek az olyan nagynevű ügyfelek, mint az AMD, vagy a Qualcomm, ha ilyen nevek gyárthatnak náluk, a cég ismét az élvonalba kerülhet.

Forrás: Sammobile

Szólj hozzá