Az iPhone 17 kelendőbb elődeinél

A Counterpoint Research piacelemző cég arra jutott, hogy az iPhone 17 sorozat már egy hónappal a piaci bevezetése után jobban teljesít, mint elődjénél. Az első 10 nap adatai alapján az eladások Kínában és az Egyesült Államokban is felülmúlták az iPhone 16 sorozat rajtját.

A Counterpoint jelentése alapján az iPhone 17 széria 14 százalékkal múlta felül az iPhone 16 sorozat eladásait az elérhetőség első tíz napjában Kínában és az Egyesült Államokban. A Pro modellek iránti kereslet különösen erős, a 17 Pro és 17 Pro Max eladásai körülbelül 12%-kal haladták meg az elődökét. Az alap iPhone 17 még ennél is népszerűbbnek bizonyult, 31%-kal fogyott belőle több, mint az iPhone 16-ból ugyanezen időszak alatt.

Az új termékcsalád negyedik tagja, az iPhone Air is jobban teljesít jelenleg, mint az iPhone 16 Plus, amelynek felváltására hivatott. A Counterpoint elemzői az erős kereslet egyik kulcsfontosságú okaként azonosították a koronavírus-időszak vásárlóinak frissítési ciklusát. Kicsit érthetőbben megfogalmazva ez azt jelenti, hogy azok a felhasználók, akik a világjárvány idején vásároltak iPhone-t, most jutottak el odáig, hogy új készülékre ruházzanak be. Ez pedig jelentősen hozzájárul az iPhone 17 széria iránti megnövekedett kereslethez.

Az adatok tehát azt mutatják, hogy az iPhone 17 sorozat erősen kezdett a piacon, felülmúlva az előző generáció kezdeti teljesítményét, és ez különösen az alapmodellre, illetve az új Air változatra érvényes. Az alapmodellen nem csodálkozunk, végre bekerült a 120 Hz-es kijelző, hallelujah, és a legtöbbeknek nincs szüksége azokra a kamerás extrákra, amelyek a Pro modellt jellemzik.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá