Nemrég kiszivárgott az Apple következő két évre vonatkozó ütemterve, amely a Mac gépeket érinti. Még az idén megérkezhet az M6 chippel szerelt belépő MacBook Pro és az érintőkijelzős MacBook Ultra, 2027-ben pedig a vadonatúj MacBook Neo is színre léphet. Az asztali gépek frissítése jelenleg a memóriapiac helyzetétől függ, míg a távolabbi jövőben az OLED panelek is általánossá válnak a kínálatban.
A friss infók szerint az Apple még az év vége előtt piacra dobja az M6 chippel szerelt belépőszintű MacBook Pro modellt, ugyanekkor néhány frissített iMac asztali számítógép megjelenésére is számítani lehet. A 14 és 16 hüvelykes méretben érkező, érintőkijelzős, OLED panellel szerelt MacBook Ultra valamikor az év vége felé vagy esetleg a jövő év elején futhat be.
Ezt a prémium eszközt M5 Pro és M5 Max processzorok hajtják majd. A jövő év is rengeteg újdonságot tartogat, hiszen 2027 elején egy frissített MacBook Air érkezésére számíthatunk. Később az év folyamán a belépőszintű MacBook Pro ismét megújul, ekkor már a fejlettebb M7 chippel felvértezve érkezik. Szintén ekkor debütál a teljesen új MacBook Neo modell, amely a megszokottól eltérően az A19 Pro processzorra épül majd.
A vállalat már gőzerővel teszteli az M5 Pro és az alap M6 chipekkel szerelt vadonatúj Mac mini modelleket is. Emellett a Mac Studio számítógépek M5 Max és M5 Ultra lapkákkal hajtott változatai is fejlesztés alatt állnak. Ezeknek az asztali gépeknek a megjelenési ideje azonban még bizonytalan, mivel a premier erősen függ a memóriachipek globális kínálatától. Ami pedig a távolabbi jövőt illeti: legkorábban 2028-ban érkezhet egy OLED kijelzős MacBook Air, amelyet nem sokkal később egy OLED paneles iMac követhet.
Forrás: GSMArena

