Kirin 9020 chippel érkezhet a Huawei Pura 90+

Egy ismert szivárogtató értesülései szerint a Huawei az év végéig bemutathatja a pletykákban már egy ideje emlegetett Pura 90+ modellt, amely egy régebbi, de rendkívül hatékony Kirin processzorral érkezhet. Az okostelefonról már július óta keringenek szóbeszédek, de a korábban jósolt szeptemberi bejelentés elmaradt.

A mostani hírek alapján a Huawei Pura 90+ hamarosan valóban megérkezik, de a specifikációkat illetően okozhat némi csalódást, mivel a forrás szerint a hardveres jellemzők leginkább a Pura 80 Prót fogják idézni. Az okostelefonos szériákon belül ezek a Plus variánsok általában egyfajta arany középutat szoktak jelenteni, vagyis az alapmodell és a prémium készülékek közötti űrt hivatottak betölteni, általában nagyobb kijelzővel, újabb chippel vagy valamilyen exkluzív funkcióval.

A Huawei még 2016-ban, a P9 szériával mutatta be az első ilyen modellt, és egészen 2025-ig folyamatosan frissítette ezt a vonalat. Idén azonban némileg változott a stratégia, ugyanis a Pura 90 Pro Max kedvéért mind a plusz, mind az Ultra verziókat kihagyta az eredeti kínálatból. Nagyon úgy fest, hogy a gyártó nem elkaszálta, csak egy kicsit későbbre időzítette a készülék érkezését.

Ami a specifikációkat és a konkrétumokat illeti, a Pura 90+ a várakozások szerint a Mate 70 sorozatban debütált Kirin 9020 lapkakészlettel lesz felszerelve. A saját fejlesztésű hardver egy 6,84 hüvelykes megjelenítő mögé kerül majd, az okostelefon energiaellátását pedig egy 5700 mAh kapacitású akkumulátor biztosíthatja. Természetesen a Huawei nem kommentálta a szóbeszédeket, de az iparági források szinte biztosra veszik az árazását tekintve megfizethetőbb modell közelgő érkezését.

Forrás: Huawei Central

Szólj hozzá