A Samsung mérnökei és dolgozói számos készüléken dolgoznak folyamatosan szünetet nem ismerve. Az egyik ezek közül az idei év egyik legjobban várt phabletje, név szerint a Samsung Galaxy Note 8. A telefon képzeletbeli vállán hatalmas felelősség nyugszik, feledtetnie kell az előző generáció csúfos bukását. A legfrissebb pletykák szerint erre meg is lesz minden esélye.
A dél-koreai vállalat jó hasznát látja majd a Samsung Galaxy S8, illetve S8+ okostelefonoknál debütált Infinity Display technológiának, amelyet ha minden igaz a Note 8 esetében is be fognak vetni. Ezt támasztja alá a legújabb kínai eredetű pletyka, mely szerint a nagyobbik S8 modellnek csupán marginálisan fejlesztenének a 6.2 colos paneljén, majd felhasználnák azt a Note 8 gyártásakor.
Állítólag a Galaxy Note 8 egy 6.3 hüvelykes megjelenítővel érkezik, ami ugyanazt a 18:5:9 képarányt kaphatja, mint a vállalat többi 2017-es csúcskészüléke. Mondjuk mindent összevetve ez azt jelenti, hogy a Samsung Galaxy Note 8-at nem lesz könnyű egy kézzel használni. No de hát egy igazi phablet rajongó nem riad meg ilyen apróságoktól… 🙂
A kínai eredetű szóbeszéd megerősíti az eddigi értesüléseket, melyek szerint a Note 8 duál hátlapi kamerával kerülhet a boltok polcaira. Sajnos ezen kívül semmilyen más részlet nem derült ki a képrögzítő apparátussal kapcsolatban.
Forrás: GSMArena