Akkumulátoros tokot fognak árulni az iPhone 17 Airhez

Ha minden a tervek szerint alakul, idén ősszel megjelenik az iPhone 17 Air, amely ultravékony kialakításával fog kitűnni a mezőnyből. Ugyanakkor a karcsú profil megvalósítása lehetetlen lesz bizonyos kompromisszumok nélkül. Ezek közül az egyik a már-már röhejesen kicsi akkumulátor lesz, amelynek ellensúlyozására a cupertinói géniuszok azt találták ki, hogy akkumulátoros tokot fognak árulni az okostelefon mellé.

Az iPhone 17 Airről azt beszélik, hogy 5,65 mm-es lesz a keresztmetszete, ami tényleg lenyűgöző, viszont ez azt is jelenti, hogy 3000-4000 mAh kapacitású telep kerülhet a készülék belsejébe. Friss jelentések szerint ez még arra sem lesz elegendő, hogy a napot kihúzza a felhasználók többségénél, akiknek még lehet, hogy alkonyat előtt konnektort kell keresniük, ha nem akarnak elérhetetlenné válni.

A rövidebb üzemidő ellensúlyozására friss értesülések szerint az Apple fontolgatja a korábban népszerű Smart Battery Case visszahozását. A nevéből könnyen kitalálható, hogy mire való ez a tartozék: lényegében egy tokról van szó, amibe egy plusz akkumulátort építenek. Ezt kifejezetten az iPhone 17 Airhez fogják árulni. Volt ez a tok korábban is: az iPhone 6s-től az iPhone 11 szériáig lehetett vásárolni ilyen kiegészítőket.

A forrás megerősít néhány további, az iPhone 17 Air modellel kapcsolatos kiszivárgott részletet is. A The Information nevű sajtóorgánum úgy tudja, hogy a mobil hátoldalára csupán egyetlen képrögzítő egység kerül, és mindössze egyetlen hangszóró fér majd az ultravékony kialakítású kasztniba. Akik a mobil mellett teszik le a voksukat, búcsút mondhatnak a fizikai SIM-kártyától is, az iPhone 17 Air valószínűleg csak eSIM-mel lesz elérhető.

Az alkatrész-beszállítók állítólag csak gyártási kapacitásuk nagyjából 10%-át fordítják az Air modellre, ami azt jelenti, hogy az Apple egyáltalán nem biztos a készülék sikerességében, az iránta való keresletben.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá