A Samsung Galaxy Note 7 botrányának híre mindenkihez eljutott. A dél-koreai cég neve ezzel nagyot csorbult, annak ellenére is, hogy a lehető legfelelősségteljesebben simította el az ügyet. Azonban nem régen megerősítették, hogy a Note szériát még ezek után is folytatják, és egy sokkal erősebb, letisztultabb és legfőképpen biztonságosabb phablettel állnak elő idén.
Amint az kiszivárgott, a Note széria legújabb tagja a Baikal kódnévre hallgat majd. Ez a szó egyébként egy Szibéria déli részén található tónak a neve, aminek az a nevezetessége, hogy elméletben a világ legmélyebb tava. Ennek hallatán arra következtethetünk, hogy a Samsung most egy igazán megnyerő darabot készül bemutatni a felhasználóknak, ami reméljük, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket.
Nagyon keveset lehet egyelőre tudni róla, azonban annyi szinte biztos, hogy 4K-s kijelzőt kap, amivel a VR-élményt szeretnék még jobban növelni. Az újabb gondok elkerülése végett várhatóan az LG fogja biztosítani az akkumulátorokat az új Note-ba, mint alvállalkozó. Nos, egyelőre ennyi információval be kell érnünk, de amint megtudunk valamit, azonnal írunk róla!
Forrás: SamMobile