Már a címet olvasva megfordulhat a fejetekben, hogy ezeknek teljesen elmentek otthonról, ilyenkor reklámoznak rollert meg kerékpárt, amikor már lassan kezd befagyni a pi… szóval a pici orrunk, olyan hideg van kint. A helyzet azt, hogy urbánus környezetben még most is megállja a helyét egy elektromos bicikli vagy egy roller, több okból kifolyólag: egyrészt nem kell felszállni a zsúfolt és járványveszélyes tömegközlekedésre, másfelől ha egy ember autóba ül azért, hogy munkába menjen, az totális pocséklás, az ilyen elektromos járművek ellenben egy jóval környezettudatosabb alternatívát nyújtanak tulajdonosaik számára. A promóció ezúttal is a GearBest jóvoltából valósult meg, ám ezúttal szerencsénkre európai raktárból küldik majd a megrendelt szerkezeteket, amelyeket az alábbiakban röviden be is mutatunk.
Samebike 20LVXD30 elektromos kerékpár
A jármű az alábbi fontosabb jellemzőkkel rendelkezik:
- 350 wattos elektromotor, amelynek köszönhetően elérhető a 35km/óra végsebesség és az akár 30 fokos emelkedők meghódítása
- 20 colos felfújható kerekek, így a bicikli nem fogja szét rázni a feneküket
- Összehajtható kivitel, a könnyű tárolás és szállítás érdekében
- Háromféle működési üzemmód: teljesen elektromos, hibrid, és a jó öreg önhajtás, vagyis Ön hajtja a bicajt 🙂
- Beépített világítás
- 120 kg-os maximális terhelhetőség
- Shimano váltó 7 sebességgel
- 40 kilométeres hatótáv teljesen elektromos, 70 km-es hatótáv hibrid meghajtás esetén
A Samebike 20LVXD30 elektromos kerékpár a jelenlegi akció keretein belül 799, 99 dolláros áron rendelhető, ami magyar pénzre átszámítva tényleg nem lesz kevés, cirka 250 397 forintról van szó, ugyanakkor azt is érdemes lesz megnézni, hogy hasonló kategóriájú elektromos biciklit mennyiért lehet más helyen megvásárolni. Ha szeretnél többet tudni a készülékről, vagy vásárolni egyet, akkor kattints az alábbi linkek valamelyikére!
Xiaomi M365 Pro elektromos roller
Mindenki kedvenc kínai gyártójának rollere az alábbi szempontok miatt lehet igazán ütős vétel:
- 300 wattos teljesítménnyel dolgozó elektromotor, ami képes 25km/óra maximális sebességet biztosítani, és amelynek köszönhetően a 15 fokos emelkedőket is meg lehet hódítani
- 12,8 amperóra kapacitású akkumulátor, ami lehetővé teszi a 45 kilométeres hatótávolságot
- 8,5 colos felfújható gumik
- Összehajtható kivitelű strapabíró alumínium váz
- Maximális terhelhetőség: 100 kg
- Beépített világítás
- LED kijelző
Városi közlekedéshez szinte tökéletesen ideális ez a masina, amelynek fontosabb specifikációi a következők:
- 250 wattos névleges teljesítménnyel dolgozó elektromotor, amelynek hála 25 km/óra sebességgel lehet száguldani, és a 15 fokos emelkedők sem okozhatnak gondot
- Maximális terhelhetőség: 120 kg (!)
- Szintén összehajtható kivitel
- 8,5 hüvelykes felfújható kerekek
- 7,8 amperóra kapacitású akkumulátor, ami 25 km es utakat tesz lehetővé, a töltése pedig 3-4 óra alatt megvan
- Beépített kijelző, amelyen a fontosabb adatokat mindig látjuk
- Saját világítás
A NIUBILITY N1 elektromos roller most a GearBest webáruházából mindössze 299,99 dollárért rendelhető, ami magyar pénzben megközelítőleg 93 897 forintot jelent. További részletek és rendelés a lenti linkek valamelyikén!
Tippek a rendeléshez:
- Megbízható oldalról rendelj (pl. GearBest, Banggood, Geekbuying, Geekmaxi, Tomtop, Aliexpress, stb.).
- Fizess PayPallel, ha van rá mód, mert ez védelmet nyújt.
- 37 euró (~41 dollár) végösszeg alatti rendelésnél nincs vámolás, nyugodtan rendelhetsz.
- Drágább terméket vásárolj EU raktárról vagy valamilyen vámmentes szállítási móddal (pl. Priority Line/EU Priority Line).
További hasznos tudnivalók a KínaiGuru oldalán.
Forrás: GearBest