Érkezik a Xiaomi Pad 7S Pro táblagép

Múlt héten debütált a Xiaomi Pad 7 Ultra, ami a kínai gyártó legjobban felszerelt táblagépe jelenleg, házon belül fejlesztett hardverrel, óriási OLED kijelzővel és méretes akkumulátorral. Egy hasonlóan prémium ajánlattal még készül a Xiaomi, amely várhatóan a Pad 6S Pro közvetlen utódja, így Pad 7S Pro néven kerül majd forgalomba. A készülék nemrég megkapta az értékesítéshez szükséges engedélyeket.

A táblagép a 25053RP5CC modellszámmal szerepel a tanúsítványi dokumentumokban, amelyeket a kínai 3C irodája állított ki. Az iratokból még az is kiderül, hogy 120 wattos töltést fog támogatni a készülék, ami pedig az adatátviteli lehetőségeket illeti, nagyjából azt kínálja majd, mint a Pad 7 Ultra.

Digital Chat Station szivárogtató úgy tudja, hogy a legfontosabb különbség a Pad 7 Ultra és a Pad 7S Pro között a képernyő lesz: utóbbi egy 12,5 hüvelykes LCD panellel lesz felszerelve OLED helyett. Habár ez egyeseknek rossz hír lehet, azt azért érdemes megemlíteni, hogy így a vételár is biztosan kedvezőbben alakul.

Azt egyelőre nem tudni, milyen hardveres platform felel majd a táblagép meghajtásáért. Több forrás is utal arra, hogy ez a Snapdragon 8 Elite lesz, azonban az Xring O1 és egy Dimensity 9400 továbbra is lehetséges opció.

Egyelőre nem tudni, hogy a Xiaomi Pad 7S Pro mikor debütálhat, de lehetséges, hogy Kínában június végén, a MIX Flip 2 társaságában fogják leleplezni. A nemzetközi bejelentés sem lehetetlen, de arra még további hónapokat kell majd várnunk.

Forrás: Notebookcheck

Szólj hozzá