A nyár folyamán többféle béta verzióban is ki lehetett próbálni az Apple legújabb mobil operációs rendszereit, de végre mindegyikből megérkezett a végleges, stabil változat, vagyis tölthető az iOS 17 és az iPadOS 17 a kompatibilis készülékekre.
A legrégebbi okostelefonok, amelyek megkapják az iOS 17 frissítést, a 2018-ban megjelent iPhone Xs, valamint az iPhone XR modellek lesznek. Idén az Phone X, az iPhone 8 széria, valamint az SE készülékek esnek ki, számukra az utolsó elérhető rendszer az iOS 16 marad.
Egyébként ez az Apple esetében nem azt jelenti, hogy a készülékek teljesen használhatatlanná válnak, csak a legújabb izgalmas funkciók nem jutnak el rájuk, ugyanakkor a cupertinoi cég sokszor a hivatalos támogatás végetérése után is biztosít biztonsági foltokat, kritikus javításokat, amennyiben az szükséges.
Ami pedig az iPadOS 17-et illeti, legalább egy 2018-as kiadású iPad, vagy egy 2019-es iPad Air, Mini, illetve 2018-as iPad Pro szükséges az új főverzió telepítéséhez. Az okosórák sem maradnak ki a jóból, a watchOS 10 elérhetővé válik a Watch Series 4 és újabb modellekre.
Frissül a vállalat TV-okosítója is, azaz minden Apple TV HD és újabb modell megkapja a tvOS 10-et. Jelen sorok írásakor még nekünk nem volt elérhető a frissítés, de mivel az almás cég sosem rabolja az időnket szakaszos bevezetéssel, hamarosan te is megkapod a jelzést, hogy telepítheted az új rendszereket, feltéve, hogy kompatibilis a készüléked.
Forrás: GSMArena