A Samsung Galaxy A36 sorra kapja a különböző, megjelenéshez szükséges engedélyeket és tanúsítványokat. A telefon nemrég az FCC adatbázisában jelent meg, ami már egyértelműen arra utal, hogy a hivatalos bejelentésére sem kell sokat várnunk.
A tanúsítványból kiderül, hogy a Samsung Galaxy A36 támogatja az 5G hálózatokat, a Bluetooth-t, az NFC-t és a Wi-Fi-t. Ebben túl sok meglepő nincs. Az viszont már némileg homlokráncolásra késztethet bennünket, hogy a mobil legfeljebb 25 wattal lesz tölthető az amerikai hatóság szerint. Ez ellentmond egy múlt havi másik tanúsítványnak, amelyben 45 watt szerepel.
Reméljük, a korábbi adat volt az autentikus, és itt valamilyen sajtóhiba vagy tévedés áll fenn. Ugyanakkor megtörténhet az is, hogy a két hatóság különböző töltővel tesztelte az okostelefont, vagyis a mobil támogathatja a 25 és a 45 wattos táplálást is, de természetesen csak egy kompatibilis töltővel és adapterrel. Mindent esetre biztosat addig nem tudhatunk, amíg a Samsung Galaxy A36-ot hivatalosan be nem mutatják.
Jelenlegi tudásunk szerint az okostelefon március vége előtt hivatalosan is be fog mutatkozni a nagyérdemű előtt. A benchmark eredmények arra utalnak, hogy az okostelefon meghajtásáról Snapdragon 6 Gen 3 lapkakészlet gondoskodhat, mégpedig egy 6,64 hüvelykes, 120 Hz-es, Full HD+ felbontású Super AMOLED megjelenítő takarásában.
A mobil támogatni fogja a micro SD kártyás bővítést, 8 GB operatív memóriával érkezhet, hátlapjára pedig 50 megapixeles elsődleges kamerát szerelhetnek. A kamerakészlet másik két tagja egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 5 megapixeles makró modul lehet az eddig kiszivárgott adatok szerint.
Forrás: GSMArena