Az Apple elnöke idén is megmagyarázta az iPhone-ok árazását

Idén is megpróbálja a lehetetlent az Apple első embere, és egy interjúban fejtette ki, hogy miért is kerülnek ennyibe a mobiljaik.

Tim Cook tavaly egy csésze kávé árával próbálta meg szemléltetni azt, hogy mennyire minimális áldozat is elég a mobiljuk árának előteremtéséhez. Ez talán Amerikában megállta a helyét, de kis hazánkban kifejezetten röhejesen hangzott. Idén megint nekifeszült, és egy ázsiai interjúban magyarázta el az árazásukat.

Véleménye szerint az ár egyenes arányosságban van az innovációval, és az általuk megcélzott rétegnek ezzel semmilyen gondja nincs. Az Apple által kínált magas minőség, illetve a gazdag funkcionalitás olyan értéket képviselnek, amit a célközönségük simán megfizet.

Azt is elmondta, hogy mindenkit szeretnének kiszolgálni, ezért igyekeznek minél szélesebb választékot nyújtani a kínálatban és az árakban egyaránt. Éppen ezért csökkentik a régebbi mobilok árát az új széria érkezésénél, és bár az iPhone Xr-t pozicionálták alulra, mégis az iPhone 7 és 8 azok a mobilok, amelyekhez a legjobb áron lehet jelenleg hozzájutni.

Itthon sajnos elég rossz a helyzet ebből a szempontból, mivel gyakorlatilag nálunk a legdrágábbak az iPhone-ok, míg átlagkeresetben jócskán elmaradunk a legtöbb országtól. Emiatt gyakorlatilag teljesen máshogy érzékeljük a dolgot, és az a réteg is jóval kisebb, akik megengedhetik maguknak, hogy évről évre 350-400 ezer Ft értékű telefont vásárolnak.

Forrás: Hvg

 

Szólj hozzá