200 milliós eladást lőtt be a Huawei erre az évre

A Huawei Weibo közösségének ünneplésén a vállalat egyik vezetője bejelentette, hogy idén a 200 milliós eladást célozzák meg.

Állítása szerint a vállalat tavaly több, mint 150 millió készüléket értékesített, úgyhogy a 200 millió ehhez képest egy elég nagy ugrásnak tűnik – pontosan 30%-osnak.

Az idei év első három hónapjában a Huawei harmadik helyen végzett az Apple és a Samsung mögött, a hazai (kínai) piacon pedig holtversenyben az első helyen végett a Xiaomi, Oppo és Samsunggal együtt. Globálisan elég nehéz helyzetben van a Huawei, főleg mivel az Egyesült Államokban nem látják őket szívesen.

Forrás: gsmarena.com

Szólj hozzá