3D nyomtatóval készült fejjel csapták be az Android mobilok arcfelismerését

Rengeteg módon igyekeznek a gyártók tenni valami az okostelefon tulajdonosok személyes adatainak védelméért. A legnépszerűbb biometrikus opciók között ott az ujjlenyomat-olvasó és az arcfelismerésen alapuló kijelzőfeloldás, utóbbit a Forbes tette próbára nemrég, mégpedig egy háromdimenziós nyomtatóval készített kamu fejjel, ami állítólag sikeresen csapta be az androidos készülékeket. 

A Forbes mű emberfejét három napig készítették, ebben benne volt a színezés is, és a végén az egész valami 370 dollárba került. Az újságírók öt készüléket választottak ki, hogy próbára tegyék őket, a megmérettetésben végül a Samsung Galaxy S9, a Note 9, a OnePlus 6, az LG G7, és az iPhone X vett részt, hogy egy almás masina is legyen köztük.

Az illető, akiről a műfejet mintázták, beállította az arcfelismerést, majd később a másolatot használták a telefonok feloldására. A gipszből készült műfej mind a négy Android rendszerű mobilt feloldotta, bár a G7, a Note 9 és az S9 esetében szükség volt némi játékkal a megfelelő szögekke, és a fényekkel mielőtt sikeresen becsapták volna az adott készüléket. No persze az S9 és a Note 9 esetében igénybe lehet venni az írisz-szkennert is, amit persze nem lehet átverni ilyen módon. A legkönnyebben a OnePlus 6 volt bepalizható, azonnal engedett a trükknek.

A felhasznált műfej

Eközben az iPhone X egyszer sem fogadta el a műfejet, jelezvén, hogy mégis van értelme az óriási és ronda notchnak, ami otthont ad a Face ID technológiához szükséges érzékelőknek. Az Apple telefonjának nincs semmilyen más azonosítási metódusa, így érdemes is jól működnie, hiszen az Android mobilok sokkal több opciót kínálnak, és ezek kombinálhatóak is. No persze Forbes ide vagy oda, a teszt autentikussága kissé megkérdőjelezhető, de ennél konkrétabb konzekvenciákat inkább most nem vonnánk le. 🙂

Amúgy, kizárt, hogy az átlag felhasználónak lenne olyan elvetemült ellenlábasa, aki készítene egy ilyen költséges replikát a fejéről, csak azért, hogy bejusson a telefonjába. Persze ha valaki biztosra akar menni, akkor érdemes biztonságosabb metódust választani, mint az ujjlenyomat-olvasó vagy a minta. Ti mit gondoltok erről a tesztről? Használtok arcfelismerést?

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá