Tényleg érkezik az érintőkijelzős MacBook

Egyre több forrás igazolja, hogy az Apple még az idén piacra dobhatja történetének első érintőképernyős számítógépét, mely a pletykák szerint a MacBook Ultra nevet kapja. A forradalmi újdonság OLED kijelzővel, Dinamikus Sziget kivágással és a legújabb M6 processzorral érkezhet. A dizájnt és a hardvert érintő fejlesztéseknek azonban ára lesz, a készülék az egyik legdrágább lesz az Apple kínálatában.

Az Instant Digital nevű kínai szivárogtató legújabb bejegyzése ismét alátámasztotta a korábbi értesüléseket, melyek szerint az Apple gőzerővel dolgozik első érintőképernyős laptopján. Bár a forrás nem nevezte meg konkrétan az érintett eszközt, az eddigi iparági jelentések kivétel nélkül mind MacBook Ultraként hivatkoznak a szóban forgó masinára. A készülék érkezésével új fejezet indulhat a vállalat számítógépeinek történetében.

Bár a korábbi gépek nem rendelkeztek ezzel a funkcióval, a legújabb macOS 27 Golden Gate rendszer már hozott erre utaló jeleket. A Sidecar funkcióban megjelent az érintéses bevitel, és az olyan gyári applikációk, mint a Safari vagy a Mail, már támogatják a húzással történő frissítést. A pletykák szerint a gép OLED kijelzője spéci, érintésalapú menüket is felkínál majd, a képernyő tetején pedig a jól ismert Dinamikus Sziget is helyet kaphat.

A látványos külső megújulás mellett a hardver is ott lesz a szeren, ugyanis a csúcskategóriás laptop várhatóan már M6 chippel debütál. Gondolhatjátok, hogy ennyi újítás és fejlesztés hatással lesz az árazásra. Az előzetes becslések alapján a vásárlóknak durván húsz százalékos drágulásra kell felkészülniük a jelenlegi MacBook Pro szériához viszonyítva.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá