Újabb jelentős leépítésre készülhet a Microsoft

A legfrissebb szivárgások szerint a Microsoft újabb leépítési hullámra készül, ennek keretében a mintegy 228 ezer fős teljes munkaerejének két és fél százalékát bocsáthatja el. A leépítések az értékesítési, a tanácsadói és az Xbox részlegeket érintik majd leginkább, a háttérben pedig az állhat, hogy a pénzügyi erőforrásokat a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra csoportosítják át.

Egy vállalaton belüli forrás szerint a Microsoft folytathatja az elbocsátásokat, és a tervek szerint a jelenlegi 228 ezer fős globális munkaerejének mintegy két és fél százalékától fog megválni, magyarán egy újabb komoly leépítés van készülőben a legutóbbi, 2025 júliusi hullám után, amikor a dolgozói állomány négy százalékát küldte el. A cég egyelőre nem erősítette meg a híreket.

A kiszivárgott információk alapján a leépítés a vállalat több részlegét is érinti, de a legnagyobb mértékben az értékesítési és tanácsadói csapatokat, valamint az Xbox divíziót fogja sújtani. Különösen a gaming részleg helyzete adhat okot az aggodalomra, hiszen a Microsoft az elmúlt egy évben már háromszor is megemelte konzoljai árát, a növekvő alkatrészköltségekre hivatkozva.

Bár a techóriás hivatalos közleményt nem adott ki, egy ilyen döntés illene a jelenlegi trendekhez. A cégek egyre inkább a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontokba és chipekbe fektetik a felszabaduló tőkét az élőerő fizetése helyett. Ráadásul a Microsoft az elmúlt időszakban többször is hangoztatta, hogy az olyan eszközök, mint a Copilot és az AI-ügynökök bizonyos munkaköröket teljesen feleslegessé tesznek. Azért a legtöbben már sejtik, hogy ezek a kijelentések kevésbé megalapozottak, a lufi kidurranására még várnunk kell egy darabig.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá