A Google Pixel mobilok is kijelző alatti kamerára válthatnak a jövőben

Egy nemrégiben bejelentett szabadalom arra utal, hogy a Google is fontolóra vette azt, hogy a Google Pixel mobilokat kijelző alá szerelt előlapi kamerával vértezze fel. Mielőtt nagyon ráindulnál a dologra, kénytelenek leszünk gyorsan letörni a lelkesedésed, ha zöld utat is kap ez az ötlet sem valószínű, hogy alkalmazni fogják a közeljövőben.

A legelső kereskedelmi forgalomba kerülő okostelefon, ami adoptálta a kijelző alá szerelt kamerák koncepcióját a ZTE Axon 20 5G volt, majd 2021-ben a Samsung és a Xiaomi is követte a kínai gyártó példáját, még annak ellenére is, hogy a modullal készített fotók minősége azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Egy frissen a LetsGoDigital csapatának köszönhetően előásott szabadalomnak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy a Google is kacérkodik az ötlet bevezetésével.

A holland kollégák előástak egy az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalhoz benyújtott patentet, amelynek főszereplője egy Google Pixel mobil, ami dupla kijelző alá szerelt kamerával van felvértezve. Nem ez az első Google által benyújtott szabadalom, ha emlékeztek láthattunk már korábban egy igen érdekes megoldást, amit szintén levédetett a keresőóriás. A prizmás megoldásra gondolunk, ha ide kattintasz felfrissítheted az emlékezeted! Az egy eléggé merész koncepció volt, ez viszont egy jóval hagyományosabb megközelítése a témának.

Habár az itt látható elképzelés közelebb áll a jelenleg is létező kijelző alatti kamerákhoz, és megvalósíthatóbbnak is tűnik, mint az előzőleg feltűnt ötlet, nem érdemes arra számítani, hogy idén bármi hasonlót beépítenek a Google Pixel 7 készülékekbe. Sőt, egy szabadalom még azt sem feltétlenül jelenti, hogy az adott technológiát alkalmazni fogják, sokszor az ilyen ötletek egy fiókban végzik, az átlag felhasználóhoz pedig nem jutnak el.

Ami viszont tény, hogy a gyártót foglalkoztatja a koncepció, és a Google talán idővel alkalmazni is fog valamilyen kijelző alá szerelt kamera-technológiát. Ehhez nyilván az fog kelleni, hogy az ilyen modulok által produkált képek minősége érzékelhetően javuljon, mert jelenleg van hová fejlődni. Tehát nem érdemes kizárni, hogy a jövőben érkezik egy kijelző alatti szelfikamerával felvértezett Google Pixel készülék, de úgy véljük, hogy 2022 talán még egy kicsit korai lenne ehhez.

Forrás: AndroidAurthority

Szólj hozzá