A Honor is hajlítható mobillal készül

Nem úgy tűnik, hogy az érdeklődés lankadna a hajlítható okostelefonok iránt, és amíg a felhasználókat és a szakmát foglalkoztatják ezek a mobilok, addig a gyártók sem fognak lemondani a koncepcióról, sőt, még többen kezdenek el efféle készüléket fejleszteni. Friss értesülések szerint a következő gyártó, amely flexibilis képernyővel ellátott okostelefonnal rukkolt elő nem más lesz, mint a nemrégiben függetlenségét megszerző Honor.

A PocketNow értesülései alapján úgy tudni, hogy a Honor még az idei év folyamán piacra fog dobni egy hajlítható okostelefont, amelynek fejlesztése már jelen pillanatban is zajlik. A készülék a “Magic” széria tagjaként debütálhat. Azt egyelőre nem tudni, hogy egészen pontosan milyen kialakítású lesz ez a készülék – befelé hajlik, kifelé hajlik, tablet akar-e lenni inkább, vagy modern flip mobil -, de az biztos, hogy komoly kihívói lehetnek a Samsung hajlítható mobiljai. Ott lesz a Galaxy Z Flip 3 és a Galaxy Z Fold 3 is, hogy megszorongassa a kínaiak készülékét. Ezekről a telefonokról úgy tudni, hogy még nyáron megjelennek.

Érdekes módon a kihívó egyben szövetséges is lesz, mivel a szóbeszédek szerint éppen a Samsung fogja készíteni a Honor hajlítható okostelefonjaihoz a flexibilis képernyőt. Ha minden igaz a panel ultravékony üvegbevonatot (UTG) fog kapni, ami azt jelenti, hogy sokkal ellenállóbb lesz, mint a hajlítható készülékek legelső generációjának képernyője. A cikk elején a flexibilis telefonok iránti érdeklődésről beszéltünk, ami mindenképpen létezik és kimutatható, ugyanakkor még mindig minimális a hagyományos zászlóshajók iránti kereslethez képest.

A Honor esetében aggodalomra nincs semmi ok, az immáron független brand hagyományos csúcskészülékek fejlesztésére is rá fogja szánni az erőforrást és az időt. A manufaktúra rövidtávú célja az, hogy méltó konkurense lehessen hazai területen a Huaweinek és az Applenek, ám Európa is komoly figyelmet kaphat, mihelyt a gyártó visszanyeri jogosultságát a Google Szolgáltatások használatához.

Forrás: PhoneArena

Szólj hozzá