A Huawei csökkent érdeklődésre számít a Mate 40 mobilok kapcsán

A Huawei Mate 40 mobilok várhatóan az elkövetkezendő hetekben fognak debütálni, hiszen az elődök is az adott év harmadik negyedévében kerültek bemutatásra. A kínai gyártó állítólag csökkent érdeklődésre számít a csúcskategóriás készülékek kapcsán, ugyanis tajvani jelentések alapján 30 százalékkal kevesebb alkatrészre adtak le rendelést.

A kínai gyártó általában az IFA kiállításon mutatja be legújabb csúcskategóriás mobil lapkakészletét, ám a berlini rendezvénynek már rég vége és semmilyen új chipset nem került leleplezésre. A Huawei tartott egy online keynote-ot, de azon másról sem volt szó, mint hogy a gyártónak esze ágában sincs feladni az európai telefonos piacot. Az előző hónapban a vállalat vezetője, Richard Yu biztosított mindenkit afelől, hogy a Mate 40 mobilok belsejében házon belül fejlesztett HiSilicon Kirin lapkakészlet teljesít szolgálatot, ám arról már nem beszélt, hogy mi lesz a jövőben.

Az Egyesült Államok kormánya igyekszik megakadályozni az eddigi legnagyobb beszállítót, a tajvani TSMC-t a lapkák előállításában, és a kereskedelmi korlátozások miatt a Qualcomm sem segíthet az ázsiai cégen. Ha emlékeztek, már nem csupán amerikai cégeknek, hanem bármilyen amerikai technológiát használó vállalat számára is tiltott a Huaweijel való üzletelés.

Júliusban még állítólag az volt a kínai gyártó terve, hogy legalább 8 millió példányt értékesítsen az új termékcsaládból az idei negyedik negyedévben, ami azért nem volna rossz eredmény annak tükrében, milyen kiszámíthatatlanná tette helyzetét az USA által rájuk kiszabott tiltás. Ilyen körülményen között érthető, ha a kínaiak bár nem szeretnének kilépni a nyugati piacokról, számolnak a korlátozott hardverellátással, valamint a Google Szolgáltatások híján csökkenő vásárlói kedvvel, és kisebb komponens megrendelést adnak le, mint ahogyan arra számítani lehetett.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá