A Huawei P30 Pro kamerája maga mögé utasította a konkurenciát

A Huawei végre bemutatta a P30 szériát, és ismét nagy hangsúlyt fektettek a fotózásra, melynek köszönhetően a P30 Pro azonnal a DxOMark első helyén landolt.

A Huawei nem a levegőbe beszélt, mikor előzetesen a P30 Prót méltatta, hiszen az első tesztek alapján valóban ütős lett. A DxOMark-ban kapott 112 pont ugyanis nagyon jónak számít, hiszen a nemrég bemutatott Galaxy S10 Plus 109 pontot ért el ugyanebben.

 

A fotózás terén 119 pontot kapott, amivel magasan veri a mezőnyt. Ebben sokat nyom a magas minőségű zoom, és a bokeh renderelése, melyek a most debütáló periszkópos kamerának és a 3D ToF szenzornak köszönhetőek. A 40 MP-es szenzor segítségével még gyenge fényviszonyok mellett is remek képeket lehet lőni, és még ilyenkor is megfelelően részletes, illetve zajmentes marad a fotó. Ennek ellenére azért meg kell jegyezni, hogy van még mit csiszolni rajta, hiszen a dinamikatartomány és színek terén is ráfér még némi szoftveres fejlesztés.

A videózás terén elért 97 pontja az élmezőnybe tartozik, ám itt is elkél a ráncfelvarrás, hiszen színekkel és a rögzített felvétel folyamatosságával is akadtak problémák a teszt során. A 32 MP-es szelfikamera 89 pontot kapott, ami bár az elődökhöz képest komoly előrelépés, ám a Galaxy S10 Plus 96 pontjától elmarad.

A Huawei P30 Pro főkamerájának és szelfikamerájának részletes eredményeit megtekinthetitek a DxOMark oldalán.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá