A Huawei végre nyilvánosságra hozta az EMUI 11-re frissülő mobiljainak listáját

Egy nagyobb frissítés mindig jó örömteli dolog, és a Huawei által megálmodott EMUI következő verziója és sok újítást hoz majd magával, ráadásul végre az is kiderült, hogy mely mobilok kapják meg az újítást.

A kínai gyártó háza táján nagyon felgyorsultak az események, hiszen piacra dobták a Mate 40 szériát, eladták a Honor almárkát, ráadásul már a hardveres ellátásuk is megoldódott, mivel a Qualcomm szállíthat nekik chipeket. A rajongók tehát fellélegezhetnek, ráadásul a most kikerülő lista bizonyára mosolyt csal majd azok arcára, akiknek a mobilja megtalálható a listán.

Szerencsére a listán nem csak a telefonok típusát tartalmazza, hanem azt is feltüntették, hogy az adott mobilra mikor érkezik a frissítés. A nemrég bemutatkozó Mate 40 széria természetesen nincs a listán, mivel ez már eleve az új felülettel érkezett.

  • Huawei P40 – 2020. december
  • Huawei P40 Pro – 2020. december
  • Huawei P40 Pro+ – 2020. december
  • Huawei Mate 30 Pro – 2020. december
  • Huawei Mate Xs – 2021. január
  • Huawei P30 – 2021. első negyedév
  • Huawei P30 Pro – 2021. első negyedév
  • Huawei Mate 20 – 2021. első negyedév
  • Huawei Mate 20 Pro – 2021. első negyedév
  • Huawei Mate 20 RS Porsche Design – 2021. első negyedév
  • Huawei Mate 20 X – 2021. első negyedéve
  • Huawei Mate 20 X (5G) – 2021. első negyedév
  • Huawei Nova 5T – 2021. első negyedév
  • Huawei MatePad Pro – 2021. első negyedév
  • Huawei MediaPad M6 (10.8 colos) – 2021. első negyedév

Kérdéses persze, hogy esetleg olyan mobilok is megkapják-e majd a friss EMUI-t, amelyek hiányoznak a listáról, ám ez sajnos nem valószínű. Emellett még az is elképzelhető, hogy ez lesz a Huawei utolsó nagy frissítése, hiszen a vállalat szoftverfejlesztéséért felelős elnöke szerint mostantól inkább a saját a rendszerükre koncentrálnak majd. A Google alkalmazások hiánya továbbra is komoly hátrányt jelent számukra, így teljesen logikus döntés lenne a részükről, ha inkább a Harmony OS és az AppGalery fejlesztését helyeznék előtérbe.

Forrás: Huawei

Szólj hozzá