A képek alapján nagyon ütősnek ígérkezik a Motorola Edge+

A Motorola neve jól cseng a szakmában, ám nem a felsőkategóriás mobilok ugranak be róluk. A kiszivárgott adatokat figyelembe véve azonban az Edge+ minden téren szuper mobilnak ígérkezik.

Több év is eltelt már azóta, hogy a Motorola igazi flagship készüléket mutatott be, ám ez idén végre megváltozik. Evan Blassnak, azaz @evleaks-nek hála ráadásul már képeken is megtekinthetjük a készüléket, amely a korai rendereken burgundi vörös és sötétkék színben pózol.

Az egész előlapot gyakorlatilag a 6,67 colos FHD+-os kijelző teszi ki, amely a szélein enyhe hajlítással rendelkezik, a szelfikamera pedig a bal felső sarokban található. Állítólag lesz egy sima Edge változat is, amely hasonló kijelzővel érkezik majd, ám a gyengébb hardvert kaphat, amihez természetesen olcsóbb árcédula is tartozik majd.

Hátul jól kivehető a tripla kamera, amely egy 108 MP-es főmodult, egy 16 MP-es ultraszéles kamerát és egy 8 megapixeles telefotó lencsét tartalmaz, amely 3X-os optikai zoomot tesz majd lehetővé. A mobil hátlapja ezen kívül még egy LED villanót is tartalmaz, és a Motorola által használt logó sem maradhatott le.

A képek alapján nem hanyagolták a jack aljzatot sem, aminek különösen örülhetnek a zenerajongók. A Motorola Edge+ minden bizonnyal a Snapdragon 865 chippel a belsejében érkezik majd, amely mellé 12 GB RAM kerülhet. Az 5G támogatás borítékolható, és az üzemidővel sem lesz gond, amennyiben tényleg a pletykált 5.000 mAh-s akkumulátor kerül majd bele.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá