A következő “olcsó” iPad már USB-C csatlakozóval lesz felszerelve

Valószínűleg ti is hallottatok arról, hogy az EU döntött: egységesítette a különböző készülékeken lévő töltőcsatlakozókat, ez alól az okostelefonok és táblagépek sem kivételek, amelyeken ezentúl kötelező lesz az USB-C port alkalmazása. Természetesen a legjobban az Apple lázadt ez ellen, de a törvény rájuk is vonatkozik. Egyébként állítólag nem igazán ijesztette meg ez a dolog az almás gyártót, mert az a színfalak mögött már kísérletezett a Type-C csatlakozós telefonokkal és tabletekkel, és állítólag a következő, legolcsóbb iPad is meg fogja majd kapni az egységes portot.

Ha minden jól megy, akkor a tavaly szeptemberben megjelent csak szimplán mint iPad emlegetett táblagép idén, az új iPhone modellekkel együtt megkaphatja frissített kiadását. A pletykák szerint a tablet egy az Air modellekével megegyező, 10,9 hüvelykes, 1644 x 2360 pixel felbontású megjelenítőt fog kapni, de valószínűleg a szélesebb színskála illetve a magasabb fényerő az megmarad a drágább tabletek kiváltsága az Apple kínálatán belül, az emelt képfrissítést meg már nem is említjük. Ezt ugyanis az Air sem kapta meg.

Az olcsó iPad modell belsejében a számításokat 5G támogatással megspékelt A14 Bionic processzor fogja végezni, illetve, mint ahogyan a bevezetőben is írtuk, búcsúzni fog a Lightning csatlakozó, amelyet USB-C port fog váltani. Ha ez így valóban megvalósul, akkor végre a teljes iPad vonal USB-C csatlakozóval lesz felszerelve, kivétel nélkül.

Most már tényleg csak az iPhone-okon a sor, mivel azokon is kénytelenek lesznek cserélni a csatlakozót 2024-ig, habár amilyenek a cupertionoi cégnél, hamarabb lesz egy csatlakozók és gombok nélküli mobiljuk, már csak dacból is, semmint Type-C porttal vértezzék fel a mobiljaikat. 🙂

Egyelőre nem tudni, hogy az olcsó iPad új generációja mikor debütál, de ha minden marad a régi kerékvágásban, akkor ősszel, az új iPhone modellek társaságában érkezhet.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá