A Microsoft kaszálta a Windows 10X-et

A Microsoft ma bejelentette, hogy elkaszálta a készülő félben lévő Windows 10X operációs rendszerét. Az új és szomorú információ a Windows 10 21H1 frissítés bevezetését bejelentő blogbejegyzésből származik.

A redmondiak persze nem hagyják majd veszni a rengeteg munkát, amit a rendszerbe öltek. A Microsoft a Windows 10X funkcióit a “normál” Windowsba és más termékeikbe fogja beleépíteni. A Windows Insider előzetes buildjeiben már meg is kezdte ezeknek az opcióknak az integrálását, példának okáért a Microsoft Defender Application Guard alkalmazás-tároló technológiáját, vagy a továbbfejlesztett hangalapú gépelést – ez bennünket magyarokat vélhetően továbbra sem érint -, illetve modernizált érintőképernyős billentyűzetet optimalizált billentyűmérettel, hangokkal, színekkel és animációkkal.

A Windows 10X-et eredetileg a Windows 10 lecsupaszított változatának szánták, amelyet kifejezetten az olyan két képernyős eszközökhöz fejlesztettek, mint a Surface Neo.

Később már azt mondták a Microsoft szóvivők, hogy a rendszert majd olcsó, egyetlen kijelzővel felvértezett laptopok esetében fogják alkalmazni, januárban még egy működő demót is meg lehetett tekinteni. Ha láttátok a videót, akkor tudjátok, a rendszert afféle Chrome OS kihívónak képzelték a Microsoft fejlesztői, a felvétel alapján lett is volna benne potenciál.

A Microsoft jelenleg a Windows 10 legújabb, 21H1-es frissítésének terjesztésén munkálkodik, ami csupán apróbb változásokkal jár, komolyabb mértékű változásokra majd egy nagyobb, októberre tervezett frissítés esetén lehet majd számítani.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá