Bemutatták az új Nokia 6-ot

A finnek ezzel a készülékkel törnek vissza az okostelefon-piacra. Természetesen több modellel is készültek (pl. a “nagytestvér” Nokia 8-cal), most azonban ez a középkategóriás mobil jelenik meg először néhány nap múlva.

Szerintem a márkát senkinek sem kell bemutatni, azonban egy tőlük szokatlan dologgal hozakodtak elő. Sokak számára meglepő lehet, de a Nokia szakított a Windows Phone operációs rendszerrel, s az új készülékei mind Android rendszerrel futnak majd.

Egyelőre csak Kínában lesz elérhető a készülék, azonban várható, hogy készül európai variánsa is. Alumínium-üveg párosából épül fel, az ujjlenyomat-olvasó pedig a Home gombon kap helyet. A kijelző egy Full HD felbontású Gorilla Glass 3-as típusú üveggel védett 5,5 colos IPS LCD megjelenítő lesz 401 ppi pixelsűrűséggel, mely az előlapnak 71,59%-át foglalja el.

A ház belsejében egy Snapdragon 430-as nyolcmagos processzor, 4 GB RAM és 64 GB belső memória kapott helyet. Ez utóbbi 128 GB-ig bővíthető. Az áramellátásról pedig egy 3000 mAh kapacitású telep gondoskodik, mely manapság már átlagosnak mondható.

A kamerákról is ugyanez mondható el, hiszen a hátlapra egy 16 MP-es f/2.0-s apertúrájú szenzor került duplaledes vakuval, az előlapra pedig egy 8MP-es, f/2.0-s, széles látószögű, de villanó nélkül.

A cég igen nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen nagyon kiélezett a helyzet  a mobilgyáró vállalatok piaci részesedését illetően. Azonban úgy tűnik, hogy ezzel a belépő szintű készülékkel, s a nemsokára megjelenő zászlóshajóival megteremtheti a maga egzisztenciáját az okostelefonok világában. A folytatást kíváncsian várjuk!

Forrás: Phonearena

No Responses

Szólj hozzá