A Qualcomm új, Windowsos tabletekbe és laptopokba szánt lapkakészlet tesztel

A Qualcomm állítólag nagy erőkkel tesztel egy új lapkakészletet, ami a Snapdragon 8cx Gen 4 névre hallgat a bennfentesek szerint. Jelenleg 10 colos tabletek belsejében teszi próbára a chipsetet, ami majd Windows operációs rendszert futtató hordozható masinák belsejében köthet ki a végén, de előfordulhat majd 2 az 1-ben hibrid készülékekben és talán egy új két kijelzős okostelefonban is megjelenik, a Microsoft ilyesmin is dolgozhat, bár utóbbit nem tudjuk teljes egészében megerősíteni.

A Qualcomm chipsetét egyértelműen az Apple M1 és M2 lapkái ellen szeretnék harcba küldeni, vagyis olyan eszközöket óhajtanak majd felszerelni a chippel, amik a MacBook Pro és iPad modellek ellenfelei lehetnek a versenyben. Az egésznek az ad extra pikantériát, hogy a tesztelés alatt álló Snapdragon chipben lévő Oryon CPU-magokat egy Nuvia nevű cég tervezte, ez pedig olyan fejlesztőkből áll, akik korábban az Apple-nek dolgoztak, mégpedig a már említett M-sorozatba tartozó lapkakészleteken.

A Qualcomm Snapdragon 8cx Gen 4 a fejlesztés ideje alatt a “Hamoa” kódnevet viseli, összesen 12 processzormaggal rendelkezik, ezek közül 8 a nagy teljesítményt igénylő feladatok számítására hivatott, az órajelük 3,4 GHz-ig is felmehet, rajtuk kívül van további négy energiahatékony mag, ezek 2,5 GHz-en pörögnek.

A grafikus gyorsítás feladatát egy Adreno 740 modul végzi. A GPU nagy teljesítményű, de ezek a lapkakészlet azt is lehetővé teszi majd, hogy külső grafikus kártyát csatlakoztassunk hozzá 8x PCIe 4.0 kapcsolaton keresztül. Ez például egy laptop esetében lesz majd elsősorban opció és arról sem szabad megfeledkezni, hogy az ilyen megoldások esetében extra hűtés applikálása is szükséges lehet. Mondjuk ez már a gyártók problémája lesz, nem a Qualcommé.

Ezek a nagyobb eszközök támogatni fogják majd a NVMe meghajtókat is, bár a kisebb méretű és olcsóbb masinák esetében valószínűleg marad majd a jó öreg UFS 4.0 szabvány, ami persze még mindig nagyon gyors. A csatlakozási opciók között megtalálható az USB 4 a Thunderbolt 4 szabvány alapján, illetve a DisplayPort 1.4a.

A Qualcomm állítólag már fával november óta teszteli ezt a chipsetet és a velük felszerelt fejlesztői eszközöket. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor kerülnek forgalomba olyan készülékek, amelyek belsejében a Snapdragon 8cx Gen 4 teljesít szolgálatot, erre még az idén is sor kerülhet, de az sem lehetetlen, hogy egészen 2024-ig kell erre várni. Az biztos, hogy még ezelőtt találkozni fogunk a chipset kiszivárgott benchmark eredményeivel, ami segíthet eldönteni számunkra, mennyire is érdemes várni azokra az eszközökre, amiket a Qualcomm chipje hajt.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá