A Samsung éves profitnövekedést produkált a járvány ellenére

A Samsung nemrég közzétette a 2020 utolsó negyedére vonatkozó fiskális eredményeit, illetve a teljes éves bevételeket és pénzügyi eredményeket ismertető anyagokat. A számok mindkét esetben meggyőzőek, úgy látszik, a Samsung még a járvány ellenére is képes volt jó eladásokat produkálni. A tavalyi utolsó negyedben 26 százalékkal tudták növelni a profitot az előző év azonos időszakához képest, az eladási számokat pedig 3 százalékkal.

A Samsung szintén 30 százalékos profitnövekedést könyvelhetett el a teljes naptári év során, amelyet kegyetlenül megtépázott a járvány, ami a mai napig meghatározza mindennapjainkat. Az értékesítés éves szinten nagyjából 5,36 milliárd dollárral javult, de a nyereség nagyjából negyede, vagyis megközelítőleg 1,2 milliárd dollár sajnos semmivé lett a koreai won és az amerikai dollár között árfolyam-váltás miatt.

Minket persze a legjobban a telefonos részleg teljesítményei érdekelnek, és ott már nem egyértelmű a siker. A mobilos üzletág az eladások és az üzemi eredmény csökkenéséről számolhatott be az ünnepek alatt. 2020 negyedik negyedében mindössze 2,14 milliárd dollár nyereséget tudtak összehozni, ami 34 százalékkal kevesebb, mint amennyit egy évvel azelőtt produkáltak. A Samsung szerint a rosszabb eladások miatt történt mindez, 22,13 milliárd helyett csak 20 milliárd bevételre tudtak szert tenni, és még erre jöttek rá a különböző marketing kiadások. Ugyanakkor nem keserű a szájízük, szerintük az éves eredmények megfelelnek a költségek folyamatos optimalizálására szánt erőfeszítéseknek.

Az idei év eleje nem csak a Samsung, hanem minden piaci résztvevő számára egy kicsit nehézkes és lassú lehet, ennek ellenére a koreai cég nem csupán a bevételek, de a profit terén is növekedésre számít. Optimizmusuk egyik alappillére a Samsung Galaxy S21 mobilok korai bevezetése, a másik pedig a termékválaszték javítása.

A Samsung legnagyobb pénzforrása a kijelző-üzletág volt tavaly, a divízió a valaha volt legnagyobb eladási számokat produkálta telefon képernyők és TV megjelenítők esetében. Mondjuk a következő három hónap vélhetően nem lesz valami impozáns, azért a Samsung bízik abban, hogy az eredmények jók lesznek, mivel az OLED panelekre folyamatosan nő a kereslet.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá