A Samsung videón mutatja be, hogyan tette tartósabbá a Galaxy Z Fold 3 és Z Flip 3 mobilokat

A hajlítható képernyős készülékekkel kapcsolatban a legnagyobb aggály általában a strapabíróság, a tartósság kérdése szokott lenni, ami a technológia jellegéből adódóan eléggé magától értetődő. A Samsung – ami bátran nevezhető az ilyen jellegű készülékek keresztapjának – már három generáció óta igyekszik folyamatosan csiszolni a szoftver és a dizájn mellett a flexibilis készülékek ellenállóképességén is. Most egy rövid videó formájában szeretnék bemutatni, hogy mire jutottak a Samsung Galaxy Z Fold 3 és a Galaxy Z Flip 3 kapcsán.

A most publikált videóban bemutatják az összes fontosabb fejlesztést, amelyeknek köszönhetően a legújabb hajlítható készülékek képessé váltak elődeiknél sokkal jobban ellenállni a fizikai megterhelésnek. A legnagyobb újítás az, hogy a harmadik generációs Galaxy Z modellek az elsők a hajlítható képernyős mobilok történetében, amelyek az IPX8 minősítésnek megfelelően vízállóak.

Az okostelefonok immáron azt is jobban bírják, ha koppannak egyet-kettőt a betonon, ez egyrészt köszönhető a Gorilla Glass Victus üveg alkalmazásának, illetve az új Armor Aluminium ötvözetnek. Ezek a fejlesztések persze a külső oldalt védik elsősorban, de hogy a belül található, jóval kényesebb hajlítható képernyő se maradjon oltalom nélkül, a panelt újratervezték, hogy ultravékony üveg és egy új védőréteg kerülhessen rá.

Ennek megfelelően a flexibilis megjelenítő gond nélkül képes túlélni akár 200 000 hajlítást is, ami a gyakorlatban napi 100 kinyitást és összecsukást jelent 5 éven keresztül. Azt érdemes megjegyezni, hogy ezeket a próbahajlításokat szobahőmérsékleten végezték, az ettől eltérő hőmérsékleti viszonyok máshogy hathatnak a hajlítható kijelzők tartósságára.

A másik komoly probléma az volt, hogy a por bejut a zsanérba, de a Samsung ezen a téren is eszközölt néhány fejlesztést. Az új zsanér képes sokkal jobban kint tartani a port, de azért a gyártó óvatosságra inti a felhasználókat.

Forrás: GSMArena

Szólj hozzá