A Sony bemutatta a PlayStation 5-höz tervezett VR headset kontrollereit

Már februárban felütötte fejét a hír, miszerint a Sony gőzerővel dolgozik a következő generációs VR headsetjén, ám ezúttal egy kicsit több infót is közzé tettek, és megmutatták az ehhez megálmodott kontrollert is.

Bár magát a headsetet még nem láthattunk, ám a Sony már most próbálja felkelteni az érdeklődésünket azzal, hogy megmutatta a futurisztikusan kinéző kontrollert, amelyet a VR készülékükhöz fejlesztettek ki. A gömb alakú irányítóeszközök a gyártó szerint kifejezetten természetes, és kényelmes hatást keltenek majd irányítás közben, és a DualSense minden funkciójával ellátták őket, ráadásul még némi extrát is kaptak.

A kontrollerek mozgását maga a headset követi majd le, amely az irányítók alján található követő gyűrű segítségével valósul meg. Érdekesség, hogy a Sony külön ehhez a formához alakította át a haptikus visszajelzést a jobb élmény érdekében, és természetesen az adaptív ravaszok sem maradtak le. Újdonságnak számít az ujjbegyek érzékelése, hiszen érintésérzékeny felületeket kapunk majd a hüvely, a mutató és a középső ujjaink esetében is. Természetesen megtalálhatóak majd a hagyományos kialakítású gombok is, és ezen a téren a VR kontroller oldalanként gyakorlatilag a DualSense felének felel majd meg. A bal oldalon lesz az analóg kar, két gomb, az L1, L2 és a Create gomb található, míg a jobb oldali kar kapja a másik analóg kart, két gombot, az R1 és R2, illetve az opciók gombot is.

Egyelőre ennyit árultak el csak, és ebből bizony arra lehet következtetni, hogy egyhamar nem jelenik majd meg a termék. A pletykák szerint valamikor 2022 folyamán csak meg a Sony legújabb VR fejlesztését. Ami biztos, hogy minden eddig látott megoldáson túltesz majd az újdonság, és reménykedünk benne, hogy nem szállnak majd el nagyon az árával, illetve hogy nem lesz akkora hiány belőle mint a PlayStation 5-ből.

Forrás: Sony

Szólj hozzá