A Sony bemutatta a PlayStation 5 kontrollerét

Bár a konzol csak az év végén érkezik a hírek szerint, ám a Sony igyekszik minél jobban felkelteni az érdeklődésünket a folyamatosan szivárgó részletekkel, és ezúttal a megújult dizájnú kontrollert mutatták meg.

Az új DualSense képei mellé persze megkaptuk a szokásos marketing szöveget is, miszerint továbbtökéletesítették az amúgy is remekül sikerült DualShock 4 kontrollert. A fejlesztők rengeteg munkát tettek bele, hogy megtartsák azokat a dolgokat, amelyeket a felhasználók kedveltek az elődben, ám belecsempésszenek némi innovációt is az újdonságba.

Az új DualSense vezetéknélküli kontrollert már a következő generációs PlayStation-höz fejlesztették ki, és nem csak a külcsín, de a belső is kapott némi ráncfelvarrást. A legfőbb újításoknak az haptikus visszajelzés, az adaptív gombok és a beépített zajszűrös mikrofon számítanak, és utóbbinak köszönhetően már headset sem kell a kommunikációhoz.

A Share gombnak búcsút mondhatunk, és ennek a helyét a Create gomb veszi majd át, amely állítólag hasonló funkciót lát majd el. Ezen kívül még az üzemidőn is sikerült javítaniuk, ám az akkumulátor nem feltétlenül lett nagyobb, hiszen a kontroller súlya összességében csökkent az elődhöz képest.

A jelenlegi dizájnt egyébként rengeteg koncepcióból és több száz mintából választotta ki a Sony, és addig tökéletesítették, hogy minden kézben ugyanolyan kényelmes legyen a használata, függetlenül a játékos mancsméretétől. A DualSense tehát remekül fest, és reméljük hamarosan a PS5-ről is kapunk némi infót.

Forrás: PlayStation blog

Szólj hozzá